Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
A Duna és a Tisza között
Balogh Csilla A néprajzi szempontú összefoglalása a padmalyos sírformának nem történt meg, bár röviden mégis összegezte a jelenséget Balassa Iván.6 A sírfülkés temetkezésekről a 18. századtól kezdve vannak adatok. Ezeknek az oldalfülkés síroknak két változata ismert a néprajzi gyűjtésekből: az egyiknél mindkét oldalba vágnak üreget, a másiknál pedig csak az egyikbe. A sírok mélységére vonatkozó adatok is változatosak. A néprajzi megfigyelések szerint a padmalyok kialakítására csak a temetés reggelén kerítettek sort, nehogy az idő előtt beszakadjon. Az, hogy melyik oldalba vágták a fűikét rendszerint a temető adottságaitól függött, máshol azonban meghatározott rendje volt a temetésnek: a férfiakat a jobb oldalba, a nőket a balba, a gyermekeket esetenként középre helyezték. A sírfűlke másik rendeltetése az volt, hogy oldalra behelyezve a koporsót, megakadályozta, hogy a föld közvetlen rázuhogjon a koporsóra. Tehát a néprajzi irodalomból ismert népi terminológiával padmalyos sírnak nevezett sírforma a kötöttebb talajú vidékeken a hely szűke miatt alakult ki és jellegzetes kiscsaládi temetkezési forma volt. Az 1950-es években hatóságilag tiltották meg ezek „építését”, s ezzel a tiltással hozható kapcsolatba, hogy a padmalyos sírokat fokozatosan kiszorította a koporsó fölé készített faépítmények, deszka és nádfedelek használata. A fentiekből világosan kiderül, hogy a néprajzi irodalomban előforduló padmalyos síroknak nevezett formák szerkezetileg valóban megfeleltethetők a többek között Városföldön is előkerült sírokkal, így azokat a padmalyos sírok kategóriájába teljes joggal sorolhatjuk be és a néprajzi terminológiai alkalmazását ezekre korrektnek véljük. A szerkezeti egyezés ellenére azonban már itt meg kell állapítani, hogy a 6-9. századi sírformák és a néprajzi anyag között genetikai kapcsolatot nem tételezünk fel, mert a régészeti korokból ismert padmalyos sírok nem kiscsaládi temetkezési helyek, hanem a halott védelmének biztosítása érdekében kialakított technikai megoldások. Hasonló padmalyos sírokat ritkán bár, de megfigyeltek 10—11. századi temetőkben is. A legelső összefoglalásukat a temetkezési szokások tárgyalásánál Tettamanti Sarolta 1975-ben végezte el és felvetette, hogy esetleg avar kori szokásmaradványról lenne szó az Árpád-korban.7 Azóta valamelyest megnövekedett a jól dokumentált kora Árpád-kori padmalyos sírok száma8, de összefoglalásuk még mindig nem látott napvilágot. Az avar korból a korszak nagyfokú kutatottsága ellenére máig kevés lelőhelyről ismert hitelesen feltárt, kielégítően dokumentált és közölt padmalyos sír. Annál inkább korán kerültek a kutatás előterébe a szintén az avar korra jellemző, szerkezetileg a padmalyos sírokhoz sokban hasonlító fülkesírok, melyeknek dokumentálása és első közzététele már a század elején megtörtént, korai összefoglalását Csallány Dezső készítette el 1939-ben. Ebben a dolgozatában nem tett különbséget a fülkés és a padkás - helyesebben padmalyos - sírok között, a padmalyost a fülkesír egyik változatának tartotta.9 Kiderül ez abból is, hogy a fülkesírok keleti párhuzamainál forrásként Piano Carpinit idézi, aki mongol területről a következő példát írta le: „Titokban a mezőre mennek, a füvet gyökerestől 6 BALASSA 1989. 32-35. 7 TETTAMANTI 1975. 90. 8 BENDE - LŐRINCZY 1997. 225. 11.Ij. 9 CSALLÁNY 1939. 132-133. 148
