Romsics Imre - Wicker Erika (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1997 (Kalocsa, 1998)
A Duna Mentén
Merk Zsuzsa növendékek szüleikkel együtt, de a nővérek is menekültek. A Zárdaiskolát 1944 végén lefoglalták hadikórház céljára, s 1945 szeptemberéig négy magánházban folyt a tanítás. A háború végével a magyar filmgyártás összeomlott, a pártok kezdték meghatározni a filmgyártást és -forgalmazást egyaránt. A nővérek továbbra is az alapvető keresztényi értékek szerint választották ki a filmeket, melyeket a lányok megnézhettek, emellett azonban tudomásul kellett venniük az elvárásokat, melyeknek meg kellett felelniük. Egyetlen szovjet filmet sem láttak a háború végéig, az első 1945-ben egy sportfilm, a Szépség ünnepe, melyben semmi ideológiai kivetnivalót nem találtak a nővérek. Ahogy megfogalmazták az Iskolakrónikában : „A polgármester kérésére megnéztünk egy szovjet filmet. Szép tornabemutató volt.” Ami azonban tragikusan szomorú - mint már említettük -, egyetlen magyar filmet láttak csak a növendékek 1944-1948 között, ez pedig a Jókai regénye nyomán készült Új földesúr. Ahogy a problémamentes világ jelent meg a mozivásznon a háború végéig, méginkább igaz ez a háború utáni filmlátogatásokra, az jó néhány évvel a bemutatás után megnézett - ha úgy tetszik „kipróbált” - filmeken keresztül. Korábban a gyártás után röviddel, egy-két éven belül a tanulók elé kerülhettek az alkotások. A lányok 1945- től 4 mesefilmet, 6 háborúról szóló dokumentumfilmet, s emellett egy-egy szórakoztatót - Tarzan New Yorkban, korábban elképzelhetetlen lett volna -, magyar klasszikust - Új földesúr, (1936) - és egyházi témájút - Bernadette, (1943), valamint sportfilmet láttak. Csupa mese, szórakozás, sport. Válságos korban - tudjuk - természetes. Igen röviden, a lehetőségeket ki nem aknázva, dióhéjban szóltunk a Zárdaiskola fímlátogatásairól. Jó lenne, ha ismernénk más iskola anyagának feldolgozását, mert az összehasonlítás alapján kaphatnánk reális képet, és sok-sok kérdésünkre választ. Egy azonban bizonyos: a nővérek felismerték a film pedagógiai jelentőségét, az ismeretgyarapítás oktatási szempontjai mellett megérezték a csoportosan látott mozi jótékony hatását a közösségre. Igaz, a filmet elsősorban témája, cselekménye alapján értékelték, s nem mint művészetet, de ez ma sincs másként, a különbség csak annyi, hogy csoportos mozilátogatás jelenünkben nincs. A nővérek 1948, az államosítás után nem tudták tovább az ifjúság érdekében megtartani a rend szép jelszavát: „Senkinek sem ártani, mindenkinek használni.” Szívbe markoló a Zárdakrónika 1948-as bejegyzése is: „1948. szeptember 1. Az új iskolaév kezdete. Beíratás. És mi csak távolról halljuk a hozzánk szűrődő gyermekhangokat. De legyen minden áldozat, minden lemondás az övék ... a lelkeké.” 138
