Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)

Régmúlt emlékei Félegyháza környékén

1. edény: egy kisebb méretű barnás koromfoltos/azék, melynek anyaga durva sová- nyítású, kézzel formált, toj ásdad alakú, pereme kissé kihajló, alatta szimmetrikusan elhelyezett négy, ujj benyomással tagolt fogóbütyökkel, teste a felső harmad kivételével seprűzéssel durvított (Szú: 15 cm, M: 18 cm, Fá: 8 cm).

2. edény: durva, pelyvával soványított, barnássárga színű, kézzel formált nagyméretű hombár, pereme lekerekített, nyaka rövid, hengeres, teste kissé bikónikus, legnagyobb szélessége a has középvonalán van, melyet bevagdalással tagolt, rátett borda hangsúlyoz. Ehhez illeszkedik a négy szimmetrikusan elhelyezett széles, rövid szalagfül. Az edény testének alsó része seprűzéssel durvított.2

3. edény: durva soványítású, barnásszürke színű nagyméretű hombár, pereme kissé kihajló, lekerekített, nyaka szűk és ívelten haladó, lapos borda tagolja. A vállrésznél szimmetrikusan elhelyezett 3 db 1-1 cm-es átmérőjű lyukkal van átfúrva (a nyakánál hiányos az edény, így lehetett több is). Teste erősen kiöblösödik, hasvonalán ujjbe- nyomással tagolt borda halad, amelyhez négy szimmetrikusan elhelyezett szalakfülecske kapcsolódik. Ez alatt az edény teste seprűzött, ahogyan az edény belső oldala is. Az alja erőteljesen összeszűkül.

4. edény: A 3. edénnyel formában teljesen megegyező, annál kicsit kisebb méretű hombár. Nyaka ennek is hasonló módon át van lyukasztva, belseje szintén durvított.

A 2-4. edényekhez hasonlókat a háztartásban használatos tárolóedényeknek szokás meghatározni. A 2. edényhez formában is hasonlóakkal találkozhatunk a kora bronzkori kultúrákban, mint ahogyan a seprűzés és a kis szalagfülek is gyakori jelenségek több bronzkori kultúrában is, nem köthetők csupán egyetlen kultúrához. Az előkerült kerámiaanyag jellege alapján mégis a nagyrévi kultúrához áll leginkább közel.

Annál érdekesebbnek tűnnek a 3-4. edények. Ezek formája elüt a kora bronzkorban megszokott tárolóedények formájától, mint ahogy a válluk átfúrása sem megszokott jelenség. Szűk szájuk miatt szemestermények tárolására nemigen voltak alkalmasak, rossz égetésük miatt vízáteresztő-képességükből kifolyóan nagyon híg folyadék (mint pl. víz) tárolására sem igen használhatták őket. Persze nem szabad elfeledkeznünk a lyukakról sem, mivel így ezeket nem lehetett teljesen megtölteni, teljes űrtartalmuknak kb. 80%-át hasznosíthatták csak. A lyukakat elkészítésükkor fúrták az edényekre, még a kiégetés előtt. Ezek tehát nem utólagos átfúrások, amivel az eltörött, megrepedt edény oldalát fogták össze, amire sok példát sorakoztathatnánk fel az őskorból, de főleg a szarmata anyagból. Megerősítésükre annál is inkább nem volt szükség, mivel megállapítható volt, hogy az edények teljes épségben kerültek a gödörbe, csak a talajvíz és egyéb mechanizmusok során alakultak ki rajtuk repedések.

A két lyukas edénynek formában és a lyukak tekintetében is szoros analógiája a Diósd-Szidónia-hegyen Patay Pál által feltárt edény, amely edénytöredékek, egy vaskos ütőkő, egy csiszolókő, három öntőminta társaságában a nagyrévi kultúra egyik telepén került elő.3 Feltűnő a gödrök egész leletegyüttesének hasonlósága.

Az edények vállain lévő lyukak értelmezésénél számba kell vennünk azt a lehetőséget, hogy azokba díszítő figurákat illesztettek, mint ahogyan ezt hallstatt-kori dí51