Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Előadások dr. Fazekas István köszöntéséhez
PALOCZI HORVATH ANDRÁS (Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Budapest) A KUN BETELEPEDÉS KISKUNFÉLEGYHÁZA KÖRNYÉKÉN ÉS A VÁROS KORAI TÖRTÉNETE A XVIII. században újratelepült Kiskunfélegyháza elődje, a középkori Félegyháza történetéről nincsenek részletes ismereteink. Erről a vidékről, mint általában a Duna-Tisza közi homokhátságról kevés középkori forrásanyag maradt fenn, ezért Félegyháza kialakulását és korai történetét is nagyrészt közvetett adatok és valószínű feltevések segítségével tudjuk megrajzolni. Ugyanez mondható el a XIII. században erre a vidékre települt kunok szállásbirtokairól is. A kun szállásterületek a XIV. század előtti forrásokban csaknem teljesen fehér foltként jelentkeznek - ezt azzal magyarázhatjuk, hogy mivel a kunok kollektív kiváltságokat élveztek és a nemzetségek belső ügyeiket maguk intézték, okleveles gyakorlatra hosszú ideig nem volt szükség. A Kunság korábbi, a betelepedés előtti időből származó okleveles anyagának jó része pedig elpusztult a tatárjáráskor.1 Félegyháza és környéke középkori településviszonyait a megmaradt írott források alapján az alábbiakban foglalhatjuk össze. A Duna-Tisza közi homokhátság az Árpád-korban nem száraz pusztaság volt, hanem tavakkal és erekkel szabdalt vidék, melynek északi részén, Cegléd-Nagy- kőrös-Kecskemét környékén nagy tölgyerdő volt még a XVI. században is. Ez a táj az Árpád-korban állattartásra és gabonatermesztésre egyaránt alkalmas volt, de gyümölcs- és szőlőtermesztésre utaló adataink is vannak. Kiváltképpen kedvező mező- gazdasági feltételeket nyújtott a Tisza völgye, mely széles árterületével és halastónak használt holtágai sokaságával az ország egyik legjobb halászterületének számított.2 A Tiszának ezen a szakaszán országos jelentőségű átkelők voltak: Alpárnál a Görögrév és Csongrádnál a Bődi rév, kissé délebbre, Szernél pedig a Körtvélyesi rév. Félegyháza az ezekhez az átkelőkhöz vezető utak csomópontjában feküdt, a Budáról Szegedre vezető nagyút mentén, amely a Duna-Tisza köze legjelentősebb szárazföldi útvonala volt. A Maros torkolatánál, Szegednél is volt egy fontos átkelő.3 Az erdélyi sóbányákból hajókon ideérkező sót kirakták és Buda felé szárazföldön szállították tovább. Az Árpád-korban a Szegedtől Nagykőrösig terjedő vidéket Csongrád vármegyéhez számították. A tatárjárás előtt itt hatalmas királyi birtokok terültek el, ezek jelentős részére kunokat telepítettek a XIII. század közepén. Szeged és Csongrád környékén azonban királyi tulajdonban maradtak nagyobb birtoktestek, más értékes földeket és halászóhelyeket a Tisza mentén királyaink már korán egyháziaknak adományoztak (pl. Alpár, Csany, Ság, Győ, Szentadorjánmártély stb.).4 25
