Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
son lakása miatt”, az ugyancsak szegény, „hegyi” megkülönböztető nevet is viselő István József fiát a „távolság” miatt, a szintén „hegyi” megkülönböztető névvel is megjelölt, szegény Lőrincz János fiát, mivel „a községbe lakása nincs”, Tófalvi Mihályné fiát hasonlóképpen a „hegyen lakás miatt” mentették föl.11 A tanyán lakó korondiak száma a XIX-XX. század fordulója táján fokozatosan növekedett. 1910-ben Korond község 3752 lakosából 808 fő külterületen élt. Pálpatakán 372, Fenyő kúton 243 állandó lakost írtak össze a népszámlálás biztosai.12 1912-től a fenyőkúti katolikusok külön templombúcsút tartottak Bertalan-nap (aug. 24.) utáni vasárnap.13 1900. december 7-én Udvarhely vármegye főispánja levelt írt a köröndi elöljáróságnak a „Pálpataki községi iskola” ügyében. Valószínűleg ekkor akartak megnyitni Korond pálpataki tanyavilágában egy egyszerű iskolát. A korondiak bizonyára pénzt igyekeztek szerezni az üres tanterem berendezéséhez. A főispán utasította a korondiakat: szállítsák ki a belterületi iskolában fölöslegessé váló padokat Pálpatakára, mivel azok „a havasi tanyákon lévők számára” is készültek. Ha bizonyos számú gyerek a havasi iskolába fog járni, a padok egy része a pálpataki iskolát illeti.14 Tíz évvel később, 1910-ben több köröndi testület is foglalkozott a pálpataki és a fenyőkúti új „hegyi” iskolák felépítésének kérdéskörével.15 Az 1930-as évek végén Bözödi György a Székely bánja című híres szociográfiai művében már úgy írt a köröndi tanyákról, mint állandóan lakott hegyi farmokról, amelyek fölöttéb eredményes gazdálkodás színterei. Lelkesült soraiból úgy érződik, mintha a hegyi tanyát a székely gazdagodás egyik lehetőségének tekintette volna.16 A XX. század közepére tehát a korondiak pálpataki és fenyőkúti szállásai állandóan lakott hegyi tanyákká alakultak át, amelyeknek köröndi eredetű lakossága egymással társadalmasult. Néprajzi közlésekből azonban megállapítható, hogy a két háború közötti években is létezett még Fenyőkúton és Pálpatakán néhány hírmondó az időszakosan használt, tartozéktelepülés jellegű, vagyis valamely köröndi belterületi házzal munkaszervezeti egységet alkotó hajdani szállásokból. A korondiak terjeszkedése és térfoglalása nem zárult le Fenyőkút és Pálpataka keleti peremén. A legtávolabbi tanyák után közlegelő és hatalmas közbirtokossági őserdő kezdődött ugyan, amelyben a XX. századi törvények és helyi rendelkezések lehetetlenné tették a birtokfoglaló irtást, de a korondiak a saját községük határvonalának tájékára, a közbirtokosság eredején túlra is elláttak. Éberen figyeltek, és ha lehetőséget láttak a birtokszerzésre, azonnal cselekedtek. így vette meg a XX. század elején kecsetiektől a köröndi Tófalvi Nyakas Sándor az Asottútteteje nevű erdőséget a köröndi határ, a kecsetiek havasa és a varsági határ találkozása táján. A megszerzett erdőség legmagasabb részén irtáskaszálót alakított ki és szállást hozott létre. Az 1910-es években már gyermekei: Tófalvi Nyakas Sándor és Tófalvi Nyakas Salamon használták az irtást. Az 1930-as években unokái követték a szálláshasználatban. Közben az irtáskaszáló folyamatosan terebélyesedett. Két fenyőkúti férfi, akiket a Sala- mon-ági örökösök fogadtak meg bérért, folyamatosan vágta az irtás szélén a bükkfákat. A kivágott fából millér-1 rakva faszenet égettek. Egy kalibában laktak a szénégetőhely közelében. A kész faszenet a tulajdonos család egyik tagja értékesítet216
