Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Előadások dr. Fazekas István köszöntéséhez
kus tagolással csoportosítja forrásanyagát, s így nemcsak a helyi közigazgatás történetének megírását kezdi el, de a város művelődéstörténetéhez, az agrártörténeti fejlődés lépéseihez, a céhes ipar fejlődéséhez is mindmáig hasznosítható feldolgozást ad a kezünkbe.” Szalay Gyulának az érdemeit abban látja, hogy minden kötöttség ellenére pontosan rajzolta meg a város történetét, Mezősi Károlynál pedig azt figyelte meg, hogy az általa feltárt anyag a Petőfi-kutatás új korszakában is, amelyhez egyébként az elmúlt két évtizedben érkezett el a szakma, s amelyikre főképpen a mikrofilológiai munkálkodás a jellemző, hasznosítható lesz. Azzal, hogy Fazekas István visszanyúlt jeles elődeinek a munkásságához, s értékelte is tevékenységüket, az újabb helytörténeti kutatás számára is megmutatta, merre indulhat tovább, úgy, hogy közben az elődök munkálkodását is figyelembe veszi. Emellett pedig kultuszt is teremtett. Abban, hogy Félegyházán ismerik a pár évtizeddel, nem egy esetben akár száz évvel ezelőtti kiadványokat, nagy érdemei vannak Fazekas Istvánnak. A kultuszteremtés egyébként is közel áll hozzá, s ilyen irányú hajlamait főképpen a Móra-kultusz ápolásában teljesítette ki. Ha ehhez a ponthoz érünk, akkor a publikációkat kell számba vennünk, ez azonban elfedné például azt a tényt, hogy a legalaposabb Móra-monográfia, Péter László munkájának a megjelentetésében is megvannak az érdemei. Móra és Móra félegyházi kötődése kapcsán Fazekas István számos dokumentumot publikált, így például közzétette Móra két diákköri beszédét, leírta, hogy milyen alföldi népszokások figyelhetők meg az Ének a búzamezőkről című regényében, a legtovább azonban akkor jutott, amikor Móra parasztábrázolásával foglalkozott. Szinte vitacikk ez a hosszú tudományos értekezés, a korabeli, így a hatvanas és a hetvenes évek ún. hivatalos irodalomfelfogásával vitázva, az irodalom pártjára állva írta le azt a szerepet, amelyet Móra Ferenc a magyar irodalom fejlődéstörténetében betöltött. A hivatalos irodalomfelfogás ugyanis, akkor még volt ilyen, s ez az Akadémia hatkötetes irodalomtörténetében öltött testet, Mórát kívülállónak tekintette, olyan írónak, aki kívülről nézi a népet, a parasztságot, s azt igazából soha nem tudta megérteni. Ezzel a felfogással vitatkozva fejtette ki Fazekas István: „ Látszólag kis világ a Móráé, ez azonban nem jelenti, hogy akár ebben a kis egységben látná a magyar parasztság egészét, hogy ne venné észre: a parasztság negyedik rendje Dózsa György népének egyenes folytatása, hogy éppen a legszegényebb rétegek sorsa szánalmasabb, mint a magyar történelemben valaha is lehetett. Ezért szegődik részvéttel, ősei magatartásához is igazodó csöndesebb alázattal a „negyedik rendet” kitevő népréteg sorsához, amelyiknek még választójoga sincs: felesekhez, kapásokhoz, kubikosokhoz, napszámból élő kétkezi munkásokhoz.” Ezt követően pontosan bizonyítja, hogy Móra pozícióját nem a kívül vagy a belül állás határozza meg, hanem a kor, amelyben élt, s ennek megfelelően képes volt kapcsolatot teremteni, szellemi, pozícionális kapcsolatot Gárdonyi és a népi írók, így például Veres Péter és Illyés Gyula között is. Láthatjuk, Fazekas István a Móra-kultuszt kedves szerzője kapcsolatteremtő hajlamával és szerepével alapozta meg. Minden bizonnyal nem véletlenül, hanem azért, mert a kapcsolat, az emberek közötti kapcsolat megteremtésére törekedett ő maga is. 19
