Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
A déli szállások lakossága Kalocsán szerezte be ruházatának minden darabját. A szállási boltok megnyitásával kétpólusúvá vált a beszerzés, majd a II. világháború után fokozatosan szétfeszült a hagyományos piackörzet. A kivetkőzéssel pedig fölbomlott a ruhák hagyományos öröklési rendje, így használt ruhákat is megvásároltak. A kalocsai népművészet színvilága nagymértékben kötött, a hagyomány kismértékű változtatást sem tűr el. Minden motívum csak egyetlen jól meghatározott színben jelenhet meg. Ezek mellett kötött a sötét és világos színek közötti tónuskülönbség. A 19. század végén megjelent csónakos varrógépeket az 1920-as években kezdik lecserélni a hímzésre is alkalmas bobinos gépekre. A varrógépekkel négy új technika terjed, a riselin, az üresvarás, a madéra és a rátétes, melyeknek kitalálója a kalocsai Király Ilus. Ezen technikák kialakulását legnagyobb mértékben a gyári rávalók motiválták. 1995. szeptember 16-án Csongrádon tartottam előadást a fityuláról, melyben a női fejviselet jelfunkcióját vizsgáltam. Ezen viseletdarab szervesen beilleszkedik a kalocsai népviseletbe, így ugyan azon törvényszerűségeket állapítottam meg, mint az előzőekben leírtak. Az előadás írott formáját közlésre elfogadta az Ethnographia. 1996-ban a recens anyagvizsgálata mellett hozzákezdtem a levéltári források és a nyomtatott sajtó illetve dokumentáció földolgozásához, melynek eredményeként két tanulmány született. A megjelenésre elfogadott Népművészet - úti emlék - nemzeti jelkép című tanulmányomban a kalocsai idegenforgalom kezdeti alakító erőiről igyekeztem adalékokat adni. Az 1930-as években elinduló és gyorsan fejlődő kalocsai modern tömegturizmus alapját az újonnan fölfedezett kalocsai népművészet jelentette. Legfőbb mozgatója az ügynek dr. Kujáni Ferenc kanonok és Gábor Lajos festőművész volt. Céljaik megvalósítására konkrét, jól megtervezett lépéseket tettek, dr. Kujáni Ferenc a Földmíves Ifjúsági Egyesület elnökeként létrehozta a népművészeti osztályt, melynek élére Gábor Lajost nevezte ki. Ennek keretében a szállásokon gyűjtötték a népművészeti emlékeket. A fölhalmozott tárgyakból 1932. június 2-án múzeumot nyitottak a városháza folyosóján. Ezen törekvésüket Antalffy Sándor polgármester segítette. Ugyancsak a Földmíves Ifjúsági Egyesület tagjai gyűjtötték és tanulták meg a kalocsai táncokat. A rendszeres színpadi fellépésekkel megelőzték az országos Gyöngyösbokréta mozgalmat. Tevékenységük csúcspontjaként 1936. június 7-én felavatták a Népművészeti Házat. A kalocsai népművészet ekkorra már meghódította az országot. A gyors előretörés egyik legfontosabb mozgatója az emberi tényező volt. Gábor Lajos és Kujáni Ferenc hittek a kalocsai népművészet honfoglalás kori eredetében, ezért elképzelhetetlennek tartották, hogy ezt az ősi magyar népművészetet ne ismerje a nemzet. Ennek érdekében mindent megtettek. A gyöngyösbokrétás sikerek mellett fontos motiváló erő volt a pénz. A kalocsai népművészet ismertté válásával egyre nagyobb számban érkeztek turisták Kalocsára. Mind a beutazó, mind a távoli kiállításokat megtekintő turistákat népművészeti termékekkel kellett ellátni. Az 1936. június 7-én átadott Népművészeti Ház köré szervezték meg azt az árutermelést, mely ezeket az igényeket kielégítette. A házban a kiállítások rendezése mellett műhelyeket állítottak föl, melyekben faragtak, írtak, bútort festettek és pingáltak. Ezzel a 156
