Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
Jenő, Förstner Dénes, Kornis Gyula, Zádor István, Vidovszky Béla, Kun Sándor, Udvardi Erzsébet, Fenyő A. Endre; 1970-ben a Képzőművészeti Alap 2 milliós vásárlásából: Béres Jenő, Bőhm Lipót, Somogyi János, Sugár Gyula, Szabó Vladimir, Újvári Lajos, Berki Viola alkotásai gazdagították a képzőművészeti anyagot.35 A gyűjtemény 1950 és 1971 között 674 darab műalkotással gyarapodott, a leltárkönyv 1971 decemberében 978 darabszámmal zárult. A képzőművészeti gyűjtemény kialakulását segítő tevékenység alapfeladata volt a minőségileg vagy történetileg jelentős műalkotások kiválogatása, és olyan kritériumok kialakítása, amelyek alapján el lehet különíteni a reprezentatív alkotásokat a kérészéletűektől. Ez a tevékenység azonban csak azokra a szerzeményekre vonatkozhatott, amelyek vásárlás útján kerültek a gyűjteménybe. Mivel azonban az anyag 70 %-a ajándékként, illetve hagyatékként érkezett, a válogatás ebben az esetben nem a muzeológus vagy a gyűjteménykezelő ítéletét tükrözi. A képzőművészeti gyűjtemény tervszerű kialakításának feltétele minden esetben a műalkotások közötti válogatás és kritériumkialakítás lehetőségének megteremtése. (...) Csakhogy a gyűjtés esetlegességéből adódóan a múzeum esetenként esztétikailag összeegyeztethetetlen produktumokat volt kénytelen egymás mellé helyezni. A muzeológus feladata pedig az, hogy a véletlenszerűen gyarapodott anyagban tartalmas viszonyba állítsa egymással azokat az alkotásokat, amelyek magukban véve önállónak és elszigeteltnek és elszigeteltségükben körülhatároltnak látszanának. Egy bizonyos iskola vagy korszak termékeinek a gyűjteménye a szó tulajdonképpeni értelmében éppoly kevéssé „múzeumi”, mint egy művész alkotásainak együttese. A múzeumi gyűjtemény ott kezdődik, ahol az egyes alkotás egy gondolati új egészben oldódik fel. Ahol a képzőművészeti alkotások - az élet talajából kiszakítva, amelyben esetleg valamilyen funkciót töltöttek be - absztrakt, önelégült létüket tengetik, ott a gyűjtemény mint olyan esztétikailag és funkcionálisan is halottá válik. Ahogyan a Türr István Múzeum képzőművészeti raktárában a műalkotások egy valóságon túli, dekoratív rendező elv parancsára, vagy véletlenszerűséggel állnak egymás mellett, úgy elveszítik eredeti kapcsolataikat, és egy addig nem sejtett kapcsolatra lépnek egymással. (...) A gyűjtemény alkotásai így nem ikonok, reprezentatív festmények, hanem valamilyen szinten közös nevezőre hozva: műalkotások. Ebben az értelemben már a legkorábbi és legszerényebb magángyűjtemények is magukban hordozták a múzeum csíráját, noha ezekben még önmagukért kaptak helyet az egyes műalkotások. A különböző művészi produktumok: romantikus-realista portrék, impresszionista tájképek, kubista és absztrakt-expresszionista formai struktúrák stb. a gyarapodás folyamán egymás mellé kerültek a raktárban, de mert egymás között és a magafajtájúakkal közösséget alkottak, áttörték a múzeum képzeletbeli falát, és helyet adtak egy eladdig ismeretlen valóságnak. Mert anélkül a - még elhomályosodott - gondolat nélkül, hogy a művészi alkotások valamiképpen összetartoznak, soha nem jöhetett volna létre múzeumi gyűjtemény, de maga a múzeum intézménye sem. A képzőművészeti gyűjtemény legnagyobb kollekciói a hetvenes évektől kerültek a gyűjteménybe. A XX. századi képzőművészet reprezentáns alkotásaiból 150 dara149
