Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
a lehetőséget, a formát teremtették meg. így vehetett lendületet a gyűjtőmunka, az intézmény tárgyi, személyi és szakmai megszilárdításának több éves folyamata. A képtár a harmincas évek magyar múzeumügyében egyedülálló élő művészeti gyűjtemény kialakítását jelentette. Ennek gyakorlati lebonyolítása is különös, szinte párhuzamok nélküli a magyar múzeumtörténetben. Egy olyan széleskörű gyűjtő munkáról van szó, amelynek a fővárosban Oltványi, Baján pedig Miskolczy volt a mozgatórugója. Ma már világos tehát, hogy nem Oltványi Imre magángyűjteményének bajai képtáralapításra történő átadásáról volt szó, hanem külön e célra, a képtáralapítás érdekében megszerzett alkotásokat juttatta a városba. Oltványi megnyerte az ügynek a Szinyei Társaság művész tagjait, a Gresham- asztaltársaságot, néhány csak a KÚT-hoz, a római iskolához, Szentendréhez, Szolnokhoz kapcsolódó alkotót, ugyanígy az Ecole de Paris fontos képviselőit és csoportokon kívül dolgozókat. így azután ezek a művészek és a kortárs műgyűjtők ugyanúgy ajándékoztak műveket, mint maga Oltványi, vagy a Baján élő Aszalós Imre, Nagy Istvánná és Baja város.5 Baja város Új Magyar Kép- és Szoborgyűjteménye 62 darab festményt és 12 szobrot vett listába.6 Ebből 49 művet közvetlenül a művészek, a kiválasztott, fölkért alkotók ajándékoztak, akik Baján, Budapesten és vidéken éltek. A művek kiválasztását (ha szükséges volt cseréjét), budapesti összegyűjtését Oltványi vállalta és végezte 1936-38 között. Oltványi a Miskolczynak írt leveleiben beszámol a gyűjtés menetéről és helyzetéről is. Ezek a dokumentumok egyértelműen mutatják, hogy 1936 végétől 1938 nyaráig tartott a „begyűjtés”.7 Az együtteshez tartozott a „Nagy István terem képei” cím alatt listázott kollekció, amely özv. Nagy Istvánná ajándékaként 32 művet társított az anyaghoz.8 A kép- és szoborgyűjtemény - Oltványi kifejezésével élve - tükre a korabeli új irányoknak, releváns kollekciónak tartható: bemutatja a korszak képzőművészeti irányait.9 A Városi Múzeum művészeti felügyeletét 1937-ben Miskolczy Ferencre bízták.10 A szerzési naplóba 1937. szeptember Tjén bejegyzi az Oltványi-gyűjteménynek nevezett anyagot, és folyamatosan nyilvántartja az (elsősorban adományokból) szinte hétről-hétre növekvő gyűjteményt. Az 1936-os határozatban kimondták, hogy a képtár anyagának továbbfejlesztése, egyelőre csupán társadalmi feladat.11 A város vezetése arra számított, hogy „mindig lesznek áldozatos polgárok, akik adományaikkal és munkájukkal a képtár folyamatos kiegészítését és feldolgozását elősegítik”.12 Mindezek előrevetítették, hogy csak szűkös anyagi lehetőségekkel számolhatott az újonnan létrehozott intézmény. A vásárlások útján történő anyagbővítésre egészen 1949- ig nem volt anyagi fedezet (az intézményt nem vették fel a közgyűjtemények sorába),13 s ez esetlegességet adott a gyűjtőmunkának. Esetlegessége ellenére azonban a háború előtti években e kis múzeum több művészünket illetően haladóbb áttekintést nyújtott, mint a budapesti Új Magyar Képtár. Dési-Huber például ebben a múzeumban szerepelt először „Öreg paraszt” című művével - de Barcsay, Domanovszky is meglepetésnek számított itt a harmincas-negyvenes években. A városban lévő magángyűjteményekben úgyszólván minden jelentő146
