Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)
Hagyomány és művészet
jót, sakkot, kuglit, csigát, pörgettyűt tállal, golyókkal, valamint kicsi talicskát árultak. Igényességükről árulkodik, hogy sokszor faragóval dolgoztak együtt, hogy a lényeges játékrészletek kifogástalan minőségben készüljenek el. Elbeszélésünk szerint a durvább játékokat a falvakból hozták, melyek primitíven kidolgozottak voltak. 15-20 esztendővel ezelőtt a vásárok, búcsúk hagyományos ajándéktárgyait még sokan készítették, ma már alig. Mégis a kézműves mesterségeket elsajátító fiatalok kezének nyomán fel-feltámad kultúránk e színesen kedves világa, igaz, a legtehetségesebb alkotók hamar önálló kifejezésmódra találnak. Játékaikkal főként népművészeti vásárokon találkozunk, melyek közül néhány valódi művészi remeknek mondható. E tárgyak mindegyikének sajátja - egymástól függetlenül is - az anyag tisztelete és a megmunkálás igényessége, a díszítetlen, festetlen egyszerűség. Játékkínálatuk túlnő az olcsó apróságok tárházán, de változott a vásárok közönsége is, hiszen elsősorban az igényesen kialakított, egyedi kivitelezésű tárgyakat kereső vásárló szerzi be itt használati darabjait. A mai vásárfiák faanyaga mellé újabbak is társulnak, mint fűzfavessző, gyékény, nád, kukoricacsuhé, textil, gyapjú. E játékok számbavétele túlnő e rövid tanulmány keretein. A hagyományos értelemben vett vásárfia vagy búcsúfia mesterei a fafaragók mellett a fazekasok voltak. Majdnem minden mester készített a gyermekek számára apró ajándéktárgyakat, edényeket és sípokat, bár legtöbbször csak mellékesen. A híres „gyűdi bika”, melyek készítője az utolsó siklósi fazekas, Gerencsér Sebestyén (1898-1955) volt, ma már csupán emlék. Valamikor Máriagyűdnek, az ország legrégibb búcsújáróhelyének ismert emléktárgya volt, kisfiúknak való búcsúfia.9 Megjelent itt a korsó formájú vizes cserépfütyülő is, mely kicsinyített mása volt a szenteltvíz számára készült nagyobb korsóknak. Máriagyűd vonzásköre igen nagy volt, így nem csoda, ha kalocsai fazekasmesterek is készítettek hasonló formájú vizes sípokat. Tata, Hódmezővásárhely, Nagybánya (Baia Maré), Rév (Vadu Crisului), Csíkdánfalva (Danesti) fazekasműhelyei mind kialakították a csak reájuk jellemző, mázas vagy mázatlan, egymástól eltérő módon készülő cserépfütyülőik önálló szülés formavilágát, sajátos jelképrendszerét. Mai vásáraink fazekasmestereinek játékkínálata többféle igényt tükröz. Megtaláljuk közöttük a hagyományos edények kicsinyített másait (mint Mészáros János Hódmezővásárhelyen, vagy Gradwohl Zsolt Mecseknádasdon), legtöbbször kisebb méretben, mint a korabeli cserép gyermekjátékok készültek. Más fazekasok tárgyai között igen sok a jellemtelen apróság, melyek semmiféle értelemben nem hordoznak önálló stílusjegyeket. Úgy tűnik, kínálatukat pusztán a kirakodó vásárok számára készítik, igénytelen, olcsó kivitelben. A játékszereket tekintve is eltérő színvonalúak népi iparművészeink alkotásai, akik között sokan önálló kifejezésmódra találtak. Luca Daniella (Etyek) a csákvári fazekak forma- és színvilágát őrzi apró edénykéiben, vizes sípjaiban. Kardos Mária (Budapest) és Dugár János (Lakitelek) középkori, főként orosz háziipari cserépjátékok nyomán alakította ki önálló tárgyi világát. Dugár János az idők során kizárólag gyermekjátékok, főként cserépsípok készítője lett, hazánkban mestere e területnek. Ember- és állatalakú sípjai (ló, bika, kos, tyúk, liba, galamb) újabb és újabb változatban formálódnak kezében, szinte minden fazekasnak követendő mintát szolgáltatva. 117
