Székelyné Kőrösi Ilona (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében 1995-1996 (Kecskemét, 1997)

Hagyomány és művészet

teljesen alkalmazkodott apám elvárásaihoz, a konyha azonban mégsem volt teljesen sváb. Először azért nem, mert apám keresete miatt - a bányában, mint tudott igen jól fizettek a kor viszonyaihoz képest -, többször engedhették meg maguknak a húst. A korábbi, apám által megszokott heti étrendhez képest változást jelentett, hogy a szinte törvényszerűen főzött keddi és pénteki babfőzeléket anyám már nemcsak krumplis gombóccal és hagymával tálalta, hanem pörkölttel, hasonlóan a többi főzelékhez. Sváb nagyanyám konyhájában a főzelék feltétje csak vasárnap és ünnepnapokon lehetett hús.

Apám nehéz fizikai munkát végzett, s kellett a tápláló étel, amit tehát a bányászfizetés az ötvenes-hatvanas években meg is engedett. Bár magam is álltam sorban még a hatvanas évek közepéig húsért, ára nem volt megterhelő számunkra. De apám többször elmondta azt is, hogy ő annyi babot és tésztát evett életében, hogy azután már megengedheti magának a mást. Nálunk már hétköznap is volt hús, bár a bab heti kétszeri uralma - kedd, illetve a bojtos péntek - sokáig, a hetvenes évek közepéig megmaradt.

Magam, baranyai sváb gyökerekkel, bár székely származású a férjem, meghonosítottam a sváb háztartásból hozott, a Bácskában nem ismert kifőzött krumplis tésztának a kisütött, babfőzelékkel, hagymával, ecettel tálalt változatát, amit gyerekeim is szeretnek.

Felvidéki nagyapám halála után (1970) nagyanyám szinte nem is főzött. Eltűntek a házból a felvidéki ízek a ház hátsó, egyszoba-konyhás részéből is, apám elvárásai most már uralták az egész házat, csak anyám főzött. Volt ugyan bableves, de pirosán, sok zöldséggel, csipetkével. Volt krumplifőzelék is, de csak paprikával, rántással, s minden rántott, paprikától piros lett az egész házban, hasonlóan az első részhez, ahol mi, sváb apám és családja élt. Nagyanyám soha nem főzött sváb vejének, mint ahogy nem főzött később unokái családjában sem. Úgy vélem nem azért, mert nem tudott, talán azért, mert nem mert. Kísérletei rendszerint a nagy igyekezetből fakadóan mindig túl rántásosra sikeredtek. Csak kelt tésztákat sütött, négy ágból font kalácsot, pogácsát, szilvás lepényt.

Felvidéki nagyszüleim életmódja miatt korábban nemigen vágtak disznót. Apámnak a családba kerülése a vágási tilalmak megszűnte közel egy időre esett. A disznóvágás azonban nem felvidéki módra történt. Ott perzselték a disznót, asztalon bontották. Kolbászt, hurkát csak igen keveset készítettek, szinte minden húst felfüstöltek. Apám hozta a családba a sváb módi szerinti forrázást, rémfán bontást, a töltelékáru többféleségét. Készítette a családban sváb hurkának hívott, gerslivel, híg nyers vérrel kevert hurkát, a svártlit, stifuldert és kolbászt. Nagyapám életében vágtak a maguk számára külön disznót, de mert apám volt a böllér, a feldolgozás nem sokban különbözött. Készített ugyan hurkát nekik is, de májasat, rizzsel, paprika nélkül. - Igaz, míg nagyanyám nem volt ott, egy-egy marék paprika csak belekerült a hurkába. - De már számukra is készült a stifulder, kolbász is a sonka és szalonna mellett.

Reggelire - sváb szokás szerint - elkészítették a pörköltszerű vesevelőt, a lisztben megforgatott sült májat fokhagymával, illetve sütöttek húst is. A hetvenes évek elejéig komoly vacsora is volt, húslevessel, töltött káposztával, sült kolbásszal. Ez fokoza106