Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Horváth Attila: A péceli kultúra újabb leletei a kecskeméti múzeumban
37 HORVÁTH ATTILA (KATONA JÓZSEF MÚZEUM) A péceli kultúra újabb leletei a kecskeméti múzeumban Egy ezévi leletbejelentés hitelesítése alkalmával előkerült - még szerénynek sem nevezhető, legfejlebb korhatározó értékűnek mondható - leletek késztettek, hogy megpróbáljam áttekinteni az i.e. III. évezred végén élt pásztor - földműves kultúra megyei emlékeit. A rézkor végének ez a rendkívül sokszínű, rokon kultúrák egész csoportját magába foglaló komplexuma hatását - durva közelítéssel kissé anakronisztikusán meghatározva - szinte az egész majdani Osztrák - Magyar monarchia területén éreztette. Az első, névadóvá vált, Bécs közeli hegyvidéken fekvő lelőhely után badeninek nevezett kultúra gazdag hazai leletanyagát Banner János professzor foglalta össze; a lelet komplexus elterjedési területének fókuszában fekvő első hazai lelőhelyről "péceli kultúrára" javasolta a korábbi elnevezést módosítani. A művének megjelenése óta eltelt két évtized folyamán ez az elnevezés korántsem vált általánossá, sőt ellenkezőleg, még a magyar kutatók körében is egyöntetűen elfogadott a "Bádeni" elnevezés, amit teljességgel indokolatlannak érzek, főként a kultúra klasszikus alföldi csoportjával kapcsolatban. Ezt nem csupán a tanítvány mestere iránti tisztelete mondatja, a Kárpát-medence peremvidékein a kutatás szinte mindenütt önálló névvel jelzi a kultúra különböző, ÉNy-i ÉK-i, K-i és D-i kultúrhatásokra létrejött csoportjait. Éppen ezért teljességgel megmagyarázhatatlan, miért nevezzük e leleteket abban a központban, ahol mindezen hatások ötvöződve megtalálhatók, egy periférikus lelőhely nevével. Talán azzal indokolható ez részben, hogy a kultúra kutatásának súlypontja is a peremterületeken lendült fel az utóbbi évtizedekben. így igazán nagy település feltárások a Száva mentén, illetve Szlovákiában és a Ny-i határszélen folynak; s a hazai leletközlések erről, s a Dunakanyarban végzett, és a főváros környékén folyó kutatásokról csak vontatottan.jelennek meg. Ugyancsak várat magára a kutúra csoportjait összehasonlítóan rendező nagyobb értekezés megjelenése, mely a csoportok egymáshoz viszonyított időrendi helyzetét és összefüggéseit vizsgálja. E vitákhoz, amely az egyes csoportok önállóságának,származásának, továbbfejlődésüknek kérdéseiről folynak, megyénk szerény - legtöbbször sanyarú körülmények között végzett, vagy korlátozott kiterjedésű, így csaknem eredménytelen leletmentésekből származó - leletei alapján nem szólhatunk hozzá. Feladatunk marad azonban, - amelyet senki más nem végezhet el helyettünk, hogy tisztázzuk - amennyire lehetséges - területünkön mi volt az adott korszakban a kocsit, a háziasított lovat, ham- vasztásos temetkezést stb. első ízben meghonosító, fejlett földművelést is folytató pásztor kultúra szerepe jelentősége. Az ehhez rendelkezésünkre álló leletanyag számszerűen nem is kevés, az anyagra vonatkozó megfigyelések azonban rendkívül gyérek, sok esetben még pontos lelőhelyüket sem ismerjük. így bizonytalan szórványleletekről tudunk Kiskunhalas és Kalocsa környékéről, míg a kultúra sajátos ritka leletei származnak a kiskunfélegyházi Pákapusztáról. Kada Elek század eleji gyűjtéséből Lakitelek - Szikra Muraközi tanya lelőhely - megnevezéssel kerültek az első péceli kultúrás leletek a kecskeméti Múzeum gyűjteményébe. Köztük az úgynevezett "kétosztatú tál" a kultúra egész területén talán a legsajátosabb edénytípus, de ugyancsak jellemző a kis merítőedény magas szalagfüllel, s a nagyobb szélesszájú
