Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Kelemenné Merk Zsuzsa–Kőhegyi Mihály: Csávolyi bunyevácok Katymáron kötött házasságai (1747–1895)
142 Belgrád sikeres elfoglalása után azonban újra fel kellett adni a várat. /41/ 1690-ben fordulat állott be a háborúban, hat évi dicsőség és siker után vereségek következtek. A törököt támogató francia király nyugati támadása és a török új erőfeszítése nemcsak megosztotta a szövetségesek erejét, hanem lelassította, még egy évtizedig tartó, váltakozó Szerencséjő háborúvá húzta el a felszabadító hadjáratot. Csakhogy a császáriak sorozatos győzelmének hírére a Balkán szláv népei most már tömegesen megmozdultak. Csernovics Arzén pátriárka nyíltan levelezett és tárgyalt az osztrák főtisztekkel. Az átmenetileg megerősödő török hatalom ezt természetesen nem nézte jó szemmel, és megtorlásra készült. Erre azután elkezdődött a tervszerű menekülés. Mindez 1690-ben történt. A bejövök számát nem ismerjük pontosan. Egyesek 4-500000 embert mondanak, mások 200000-et. Harmadik forrásunk 35-40000 családra teszi számukat. /42/ Kollonics Lipót érsek azt írta a pápának, hogy közel 60000 szerb (lélek, vagy család?) jött Magyar- országra. /43/ A tömeges menekülés magát a török nagyvezírt is megdöbbentette, mert útja során naphosszat nem talált élő embert Belgrád körül. /44/ Mindenképpen nagyobb délszláv tömeggel kell tehát számolnunk, s ezek egy része vidékünkre került. Lipót császár már előzőleg is biztatta őket a felkelésre, s szabadságot ígért nekik hűség esetén. /45/ 1690. április 6-án pedig kiáltványt adott ki Albánia, Szerbia, Mysia, Bulgária, Szilisztra, Illyria, Macedonia, Rascia s más tartományok népeihez, hogy fogjanak a török ellen fegyvert és álljanak a császári hadak mellé, élelemmel segítsék azt. /46/ Cserébe védelmébe veszi őket a közös ellenség, a török ellen. ígéri kiváltságaik, vallásszabadságuk és vajdaválasztási joguk megtartását. Minden adótól mentesek lesznek, és a töröktől elfoglalt birtokokat, javakat nekik fogja adományozni. /47/ A szerbek magyarországi tartózkodásukat hosszú ideig csak amolyan átmeneti, ideigleges állapotnak tekintették, de miután az osztrák seregek nem tudták bevenni a Balkánt, reményüket vesztették a visszavándorlásra, bár erről Lipót biztosította őket. /48/ Lassan azután letelepedtek, egy részük pedig a császári seregben szolgált a délvidéken. /49/ A török utáni időkben lassan kiépülő közigazgatás 1699-ben összeíratta a megye lakóit. Ebben sem katymár, sem Csávoly nem szerepel. /50/ Az egy évvel később keletkezett Dlber-féle összeírásból megtudjuk, hogy Katymár elhagyott, puszta hely. Hamarosan - alighanem a Rákóczi szabadságharc után - megszállják, mert 1714-ben ismét lakott falu volt a bajai járásban egy bíróval és 17 szerb gazdával./51/ 1715-ben 14 gazda, 171B-ban már csak 3 zsellér lakott Katymáron. /52/ Ez egyúttal azt is mutatja, hogy a környék lakossága még mozgékony, igen könnyen továbbköltözik, ha valamiért nem tetszik neki a hely, vagy keményebb adóval, szolgáltatással sújtják. Az 1725-26-os évben keletkezett összeírásban 14 név szerepel: Czveja Is- panyev, Marian Krekity, Iván Polakovics, Czvejo Zelity, Petar Czanetics, Matos Pesin, Zelko Vujkovics, Mia Dotur, Thomas Krekity, Petar Szelity, Pavel Ispanyev, Rade Vukovics, Matko Gyurity, Andrea Mamuzity. /53/ A keresztnevekből és a vezetéknevekből egyaránt bizonyos, hogy katolikus bu- nyevácok. /54/ Az 1747-től vezetett házassági anyakönyveket átnézve kiderült, hogy három név kivételével (Czanetics, Dotur, Pesin) mindegyik szerepel, tehát a családok tartósan megültek Katymáron. Csávoly területe, a török kivonulása után, még hosszú ideig lakatlan volt, és a bajai uradalomhoz tartozott. 1727-ben Czobor Márk kapta meg Baját és környékét, közte Csávolyt. /55/ A puszta bérlője Radios János több bajai bunyevác családot telepített ide ezekben az években.
