Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1986 (Kecskemét, 1987)
Kőhegyi Mihály–Tóth Ágnes: Adatok a csávolyi németek kitelepítésének történetéhez
119 tésének ügye. A rendeletnek az az előírása, hogy "teljes egészében és nagyságra való tekintet nélkül el kell kobozni a hazaárulók, a nyilas, nemzetszocialista és egyéb fasiszta vezetők, a Volksbund- tagok, továbbá a háborús és népellenes bűnösök földbirtokait", közvetlenül és jelentős mértékben elriasztotta a német nemzetiségű lakosságot. Ezek számáról nincsenek adataink. Egy korabeli jelentésből mindössze annyit tudunk, hogy azokban a községekben, ahol a német nemzetiségűek képezték a lakosságnak mintegy 60 %-át, megközelítően 350 000 kataszteri hold föld volt a tulajdonukban. /25/ Mivel a kitelepítésről ekkor még hivatalosan nem volt szó, az érintett részek nemzetiségi lakosságának egy (nagy?) részét internálták. / 26/ Az 1945. február 27-én kiadott kormányrendelet alapján jóformán az internálás volt az egyetlen eszköz, amely a német nemzetiségű személyek felelősségre vonásakor alkalmaztak. /27/ A július 1- én hozott 3820/1945. M. E. számú rendelettel és ún. sváb kérdés megoldását a Népgondozó Hivatal hatáskörébe utalták. /28/ Ez a rendelet ugyan szigorúan szabályozta a hazai németség helyzetét, mégis megszüntette az internálást, számos enyhítést és kivételt tartalmazott a családtagokra vonatkozóan. Más kérdés, hogy adott esetben a helyi hatóságok miképpen alkalmazták, illetve értelmezték a rendelet C pontját ("az érintett személy, bár hitlerista szervezetnek tagja nem volt, de azok célkitűzéseit támogatta."), hiszen ennek bizonyítása rendszerint lehetetlen volt, és így tág tere nyílt az egyedi megítélésnek, esetleges bosszúállásnak. /29/ Mindazonáltal hangsúlyoznunk kell, hogy a kormány 1945 augusztusáig több alkalommal is hangoztatta álláspontját: nem lesz kollektív felelősségre vonás, s csupán a bűnösök megbüntetése a cél. /30/ 1945 augusztásában állt be érezhető változás a pártok, illetve a kormány magatartásában a német nemzetiségű lakosság kitelepítésével kapcsolatban. /31/ Nyilvánosságra került ugyanis a nagyhatalmak potsdami értekezletének okmánya. Tárgyunkat illetően ebben két mondat érdemel megkülönböztetett figyelmet: "A szövetséges hadseregek megszállják egész Németországot és a német nép bűnhődik szörnyű bűneiért, amelyeket azoknak a vezetése alatt követett el, akiknek a sikerek idején nyíltan helyeselt és vakon engedelmeskedett." /32/ Valamint: "A három kormány minden vonatkozásában megvizsgálva a kérdést elismeri, hogy a Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon maradt német lakosságnak, vagy egy részének Németországba történő áttelepítésére vonatkozólag intézkedéseket kell foganatosítani." /33/ A fenti megfogalmazás azt is bizonyítja, hogy a nagyhatalmak ennek a kérdésnek is csak annyi figyelmet szenteltek, ami feltétlenül elengedhetetlen volt. De igazán sem egységes álláspontra nem jutottak, sem végrehajtható terv nem született. A nagyhatalmak állásfoglalása nem mondotta ugyan ki a kollektív bűnösség elvét, de lehetőséget adott annak ilyen értelmezésére is. /34/ Ennek nyomán született meg az 1945. december 29-én kiadott 12330/1945. M. E. sz. kormányrendelet, melynek értelmében "Németországba köteles áttelepülni az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak, vagy
