Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)

Bánszky Pál: A naiv művészet keletkezésének körülményei napjainkban és sajátos funkciói

A sajátos társadalmi és pszichikai körülmények jellemzésére néhány alkotó életútját, vallomását ismerhetjük:

„A festés sokáig ott rekedt és érlelődött bennem - írja a Csorváson élő Csarejs Jánosné Evvel az állandó feszültséggel visszanéztem egészen gyermekkoromig, amikor még a borús időben a felhőkben is embereket láttam beszélgetni, és jöttek elő a szép színek, hát rajzoltam a levegőbe, meg a porba, tökre, görögdinnyére, vagy a lábom szárára akáctüskével, véresre rózsákat behunyt szemmel, meg akármilyen papírra. Ezt a kifejezést negyvenhárom éves koromig tudtam magamba zárni és akkor kezdtem el festeni és ettől teljesebb lett az életem."

„Amikor egyedül maradtam a hosszú téli estéken - írja 69 éves korában özvegy Bácskái Andrásné - nem tudtam mihez fogni, unalmas volt... Visszatértem a gyermekkori vágyakhoz, amikor a tisztára súrolt ablakpárkányt is összerajzoltam. Otthon ilyenkor sokat elverték a körmömet, s emiatt még a közelmúltban is azt hittem, hogy bűn festeni. Ha jött hozzám valaki, elrejtettem, vagy elégettem képeimet. Soha nem mentem szórakozni, e- gyetlen kikapcsolódásom a festés lett, hiszen éppen eleget dolgoztam közel negyven esztendőn keresztül. Nekem a festés nagyon sok mindent jelent."

A halimbai két testvér, az 1905-ben született Vajai József- né és Vajai Andrásné (1899-1979) több mint három évtizede műterem céljára szolgáló piciny „szerzetesi fülkét" épített a ház végéhez és szabad idejükben „hátrajártak" festeni és mintázni. Készítettek szobrokat a családról, az ebben a korban szokásos fényképtartóba álló foto alapján a katonafiúról, karakteres portré született Veres Péterről és a színész Soós Imréről. A festményekhez saját készítésű plasztikai dísszel ellátott kereteket is csináltak. Életüknek szerves részévé vált ez a tevékenység. Lakásukat is úgy festették, mintha freskót készítenének. így került egyéni motívum a lakás mennyezetére a függőlámpa köré, a vályogból rakott főzőtűzhelyre, és „festett szőnyeg" jutott a földes házba is.

Sajátos szerepet szánt Cseh László is színes szobrainak. Állat- és emberalakjait hungarocellből vágta ki és bevonta a- rany és ezüst sztaniolpapírral. Egyes részeket ki is festett, pl. embereinek óriási szemeket pingált. Elkészült Jancsi és Juliska, bárányok, Zenekar, Táncoló pár stb. s mindez azzal a céllal, hogy díszítsék a szentendrei kis udvarba szorított csirkeólat. (S hogy mennyire nem szobrászt látott saját szű- kebb környezete sem Cseh Lászlóban, annak jellemző esete, hogy amikor még életében rendelkezésemre álló lakcím alapján „szobrászaként kerestem lakásán, gyermekei majdnem azzal küldtek el, hogy itt nem lakik semmiféle szobrász.)

A tehetség kibontakozása elé állított mesterséges torlaszok olykor pszichés elváltozásoknak is kiindulópontjai lettek. Ezt példázza - többek között - Tóbiásné Palcsó Mária élete és művészete is. „Amikor huszonhat évesen férjhez mentem Tóbiás Gyöx’gy festőművészhez - mondotta az 1977-ben felvett interjú alkalmával -, tárlata láttán valami döbbenet ment végbe a lelkemben. Arra gondoltam, hogyha ez az ember így fest, akkor én nem festhetek, mert zavarom, pedig engem is a festés érdekelt, s ezért lettem a felesége. Harmincnyolc évig nem festettem. Mindig itt ültem a műterem előtti kis szoba sarkában, hagytam nyugodtan festeni. Ha jött valaki, ő ment mindig ajtót nyitni és rám mutatva bemutatott, hogy Márika. En felálltam, de soha nem jöttem előre, hogy kezet fogjak. Meg sem moccantam, ha 0 festett... Sokszor sírtam magamban zokogva: Istenem! Festeni- 96 -