Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)

Sztrinkó István: A Duna-Tisza közi népi építészetet alakító tényezők a 18–20. században

- 85 A DUNA-TISZA KÖZI NÉPI ÉPÍTÉSZETET ALAKÍTÓ TÉNYEZÓK A

18-20. SZÁZADBAN SZTHINKÓ ISTVÁN Katona József Múzeum

A magyar néprajzi kutatások egyik erőteljes vonulatát alkotják a népi építészeti vizsgálatok. Ezekből azonban a Duna- -lisza köze alig-alig részesedik, összefoglaló e témakörben meg nem jelent meg, s részlettanulmányokban sem bővelkedünk.

Az eddigi közlések alapján területünk lakóházát a Bátky-féle tipológiai rendszeren belül a középmagyar háztípusba tartozóként szoktak jellemezni. Még ma sincs annyi ismeretünk, hogy a Duna-Tisza közi lakóház fejlődését, történetét s helyi sajátosságait minden részletre kiterjedően meg tudjuk rajzolni.

Az irodalmi adatok és a terepmunka eredményei alapján azonban az utóbbi két évszázad népi építészetének gyakorlatát a- lakitó, néhány arra ható tényezőt, elemet már megragadhatimk.

Ezek sorában vegyük először szemügyre a természetföldrajzi környezetet, az ebből adódó meghatározottságokat. A Duna-Tisza köze még ma is igen változatos táj, pedig már túlvagyunk olyan hatalmas természetátalakító munkákon, mint a Diana és a Tisza szabályozása, vagy a futóhomok megkötése. A természetiöldrajzi környezetet felfoghatjuk az elsődleges építőanyagok forrásaként is, aminek különösen a 20. század elejéig volt nagy a jelentősége, míg a mesterséges építőanyagok nem jutottak nagyobb térhez.

A folyó menti, vízjárta területek, ha nem is bőségesen, de elegendő mennyiségben szolgáltattak fát, vesszőt, nádat, ii*.. nádunk, gazunk, gyíkínyünk Tisza rétünkön bőven vannak" - írjak a tiszakécskeiek 1786-ban. Ugyanakkor Dunapatajón azt említik, hogy „... fűz fás erdő sövén fonni való vessző, vagyon a’ Városnak"./l/

Nemcsak a folyó menti vízjárta területeken, de a fátlan Homokhátságon is számos időszakos vízállás, szikes tó partján termett az építkezéshez elengedhetetlenül szükséges nád.

Mivel a Duna-Tisza köze erdőben, fában rendkívül szegény, az építőanyagok sorában a földnek volt a legnagyobb szerepe.

A terület talajtani adottságai rendkívül változatosak. A Homokhátságon is rábukkanhatunk agyagföldre, de a bácskai lösz- vidéktől sem idegen a homok, sőt a Duna mente öntéstalajait is meg-inegszaggatja. 1877-ben leírták pl., hogy Taksonytól lefelé a Diana mentén „ . . . a felső fekete agyagtalaj alatt legtöbb helyen sárga agyag - néhol fehér agyag - vagyis csapóföld réteg van". A többnyire szikes talajjal együtt járó csapóföldet a köznép mész helyett falfestésre, meszelésre használta. Tehát a homokvidékeken is taIáIkozhatunk alkalmazásával, éppúgy, mint ahogy I(Jó vályogföld, faltapasztó agyag, alkalmas téglaföld a megye sík részein is csaknem minden község határán ta- laltatik."/2/ Az idézet is utal rá, hogy a Duna-Tisza közén szinte sohasem szabad homogén talajú községhatárt elképzelni, legtöbbször a talajok változatosságával kell számolni. Példák bizonyítják, hogy egy-egy község mennyire számon tartotta hatarának építkezésre alkalmas földet adó részeit, s milyen gondosan szabályozta, hogy kik, mekkora mennyiségben termelhetnek innen ki építőanyagot.

A Duna-Tisza köze természetes építőanyagai között még egy, mara már jórészt elfeledett anyagot, egy édesvízi mészkőkép-