Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Solymos Ede: A magyarországi halászcéhekről
80 A keszthelyiek, első szabályzatát 1713-ból ismerjük, de nem tudni, ki adta ki, lehetséges, hogy a földesén?. 1776-ban Mária Teréziától új szabadalmat kaptak, de az iratokból úgy tetszik, hogy mindvégig az elsőhöz tartották magukat. Feltűnő, hogy nyoma sincs a Dunán megszokott céhéletnek, inas szegődtetésnek szabaditásnak, vándorlásnak. A szabályok - a szokásos vallási előírásokon kívül - csak a halászattal kapcsolatos magatartást tartalmazzák. JANKÓ részletesen ír a keszthelyi céhről, tárgyi emlékeit is ő mentette meg az utókor számára. Közli a zászló képét, a céhkorsót 1840-ből - később előkerült egy másik 177^— ből is -, valamint egy 1849-es évszámot viselő ládát PS-SF monogrammal. Könyvében azt írja, hogy Balatonszentgyörgyön találta, a Néprajzi Múzeum leltárában Vörs szerepel lelőhelyként. /23/ Magunk részéről kétségbevonjuk, hogy a keszthelyieké lett volna, ugyanis a céhleltárakban nem szerepel az átadásoknál, másrészt 1849-ben ilyen monogramos halászok nem vezették a céhet./24/ Feltételezzük viszont, hogy a balatonszentgyörgyi halászcéh tulajdona volt, akiknek szabadalmát ugyan nem ismerjük, de sok olyan szerződést publikáltak eddig, melyben mindig céhként említik őket, az aláírásoknál a „céhmester" megjelölés is szere-* pel./25/ Egy 1826-os szerződést 26 halász írt alá, s ezek közt Simon és Péter családnevűek is vannak. Tihanyban találjuk a harmadik balatoni céhet. Iratait még Herman Ottó szerezte meg. Figyelemreméltók ezek a becsűlevelek mert egy eddig ismeretlen szokásról tanúskodnak. Míg más céhek ben a tagság általában egész életre szólt, Tihanyban a belépés és kiválás gyakori lehetett. Ezért is becsülték fel a felszerelést évente, megállapítva, hogy fejenként milyen érték esik, az újonnan belépő ezt az értéket köteles volt megfizetni, míg a kilépő visszakapta pénzét. A kompánia tagjai közt iparosok is voltak, ezért nevezték pl. az egyiket Kőműves kompániának, mert minden tagja kőmíves volt./2ő/ A korai céhek közé tartozik még a kolozsvári, melynek a városi tanács I7'25~ben ad szabályzatot ,/27/ A tárgyi emlékek közül nagyon kevés maradt meg. összesen hét ládáról, 3 jelvényről, 6 korsóról ill. kancsórói, 3 pe- c«é tnyomó ró 1 és két zászlóról tudunk. .Behívótábla csak kettő van, s az iratok sem említik. JANKÓ ír a keszthelyiek hal alakú behívótábIájárói, melynek hasán az 1856-os évszám olvasható. Eredetileg a Néprajzi Múzeum leltárában szerepelt, később a ládával együtt a Balatoni Múzeumba került, s ma is ott található. A Veszprémi Múzeum még egy hasonló fényképét őrzi, de ennek származási helyét nem tudtuk kideríteni. Kétségtelen, hogy a felvétel nem az említett készt helyiről készült./28/ Összefoglalva az elmondottakat, megállapíthatjuk, hogy a halászcéhek több csoportra oszthatók: a nagyszámú dunaira, melyeknél a német elem és hatás erős, a vándorlások, kapcsolatok révén sok a közös vonás. A három balatoni társaság élesen elkülönül a dunaitól, tagságuk magyar, német céhes hatás nem mutatható ki, de még érintkezés is alig. Még abban is eltérnek, hogy Keszthelyen a patrónus az általános Péter-Pál helyett Szent András. A harmadik csoportba sorolhatjuk a két kereskedő céhet, és a szétszóxtan jelentkező néhányat, ill. a 19- század elején alakult vegyes céheket, melyek többsége ugyancsak a Duna mentén található.
