Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)

Solymos Ede: A magyarországi halászcéhekről

A MAGYARORSZÁGI HALASZCSHEKRCL SÓLYMOS EDE Türr István Múzeum- 76 A halászat mint foglalkozás mindig az őstermelés és az ipar határán helyezkedett el. Ez a gyakorlatban és a jogi megítélés ben egyaránt tapasztalható, viszont érthető. A vizek mentén é- lő, halászgató földművestől, pásztortól, a robotban halász jobbágytól a halászatból élő céhes halászig széles a skála é- letmódban, szaktudásban, szerszámkészletben stb. A jogi állapot és megítélés ugyanilyen változatos. Ez különösen a múlt század végén jelentkezett élesen, mikor a céhek feloszlatása után hivatalosan sem tudták eldönteni, hogy a halászokat őstermelőknek vagy iparosoknak nyilván!tsák-e. Egyes helyeken ipartársulatokba szerveződtek, máshol őstermelőknek tekintettek őket. Ez a kettősség figyelhető meg az összeírásokban is. Olyan helységeknél, ahol biztosan tudjuk - más forrásokból - hogy sok halász élt, az összeírás csak egyet-kettőt tüntet fel, vagy egyet sem. Sokszor még a céhnyilvántartásokkal sem egyezik a létszám.

Ez a jogi tisztázatlanság lehet az egyik oka annak, hogy a halászok számához és a halászat jelentőségéhez képest kevés helyen alakult halászcéh, s az is szinte csak a Dunára és a Balatonra korlátozódott.

Az alábbiakban a magyarországi halászcéhekre vonatkozó emlékanyagot szeretnénk áttekinteni. Három forrásra támaszkodhatunk: SZADECZKY összeállítására, a Céhkataszterre, és egyéb irodalmi utalásokra./l/

SZADECZKY a század elején a budapesti Egyetemi Könyvtár, az Országos Levéltár, az Akadémiai Könyvtár és a céhbizottság iratai közt szereplő céhlevelek jegyzékét állította össze.

A Céhkataszter 126 levéltár, múzeum, könyvtár és magángyűjtő tulajdonában levő iratanyagot és tárgyi emléket vett számba .

Különféle monográfiák, tudományos közlemények olyan levéltári adatokat is közölnek, melyek az előző jegyzékekben nem szereplő céhek meglétére utalnak.

A fennraaradt emlékanyag is nagyon különböző. Sokszor csak egy privilégium vagy egy tanácsi határozat, egy contractus a bizonyíték, máskor láda, jelvény, pecsét vagy más tárgyi emlékünk van. Legszerencsésebb eset - sajnos ritkán -, amikor megmaradt az iratanyag. Csakhogy ilyen esetben sem alkalmas teljes Összehasonlításra. Egyik helyről pénztárkönyvet, másikról szegődtetési feljegyzéseket, harmadikról a mindennapi élet problémáira vonatkozó határozatokat találunk. Aprólékos és i- dőt rabló munkával ezekből már valami képet kialakíthatunk maglónknak. A privilégiumokból ilyen szempontból csak a koraiak használhatók, melyek még „testreszabottak". A 18. század végi és a 19- századi egységes szövegek csak a céh meglétét bizonyít ják.

Több esetben nem lehet megállapítani, hogy tulajdonképpen mikor jött létre egy-egy céh, hisz a legkorábbi privilégiumuk már korábbi szabadalmakra hivatkozik, melyek lehettek esetleg „halászrendtartások", melyet a földesúr, vagy a város adott ki, szabályozva a halászat és a halárusítás rendjét, amivel elsősorban az adott terület megfelelő halellátását akarták