Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)

H. Tóth Elvira: Korai avar vezetőréteg családi temetője a kunbábonyi kagán szállásterületén

15 Embertani jellege azonban europid! Egymagában ez csupán kivé­telt jelentene, körülötte azonban nagyjából két szabálytalan sorban az első csoporthoz viszonyítva sokkal sűrűbb elhelye­zésben további 5 no, h férfi és 2 gyermek sírját tártuk fel, melyek meghatáldozható embertani anyaga ugyancsak europid. Tá­jolásuk az ENy-ihoz közelit, a sírok mélysége IOO-I3O cm körü­li, s még feltételezett nagyobb fokú erózió esetén sem halad­hatta meg a 150 cm-t. A sírokban rendszeresen agyagedény mellékletet (durva kézzel­formált zömök széles szájú típusokat, egyeseken rit'kás sza­bálytalan hullámvonalas díszt, karcolt peremdiszeket stb.) ta­lálunk . A sírok egy része kirabolt, a rablás többnyire a koponya tájá­ra irányul, olykor a derék tájára is kiterjed. Mellékletként gyakran találkozunk nagyállatok - szarvasmarha - részleteivel, emellett a juhcsontokon kívül szárnyas is előfordul. Néhány esetben kapcsok nélkül ácsolt koporsó fanyomait si­került megfigyelni, s egy alkalommal gyaníthatjuk, hogy a sír­gödör fölé leásott keresztrudakra fektetett ismeretlen anyag­gal védték a halottat. Sekélyebb, vagy mélyebb - négyzet, tég­lalap alakú, ovális - beásásokat a faj és lábak táján több íz­ben megfigyeltünk értékelhető fanyomok nélkül. A második csoport további férfisírjainak melléklete az edé­nyeken, állatcsontokon kívül vascsat, kés egy ízben csontnyél­lel, vaskarika, vaslemez és kova. A női sírokban is edényeket találunk, ezenkívül 1-1 esetben került elő kerek, illetve ovális gyöngydíszes fülbevalópár, de gyanítjuk, hogy nemegyszer a rablás éppen a fejen, és a nyakon viselt ékszerekre irányult. Több sírból hiányzik a koponya. E- setenként kettőskúpos orsógomb, csonttűtartó, vascsat, illetve apró szemű hengeres és dinnyemag alakú gyöngyök kerültek elő. E sírcsoporthoz is feltűnően kevés, mindössze 2 gyermeksírt sorolhatunk; ezek egyike a női sírba utólagosan betemetett (inf.1. korú) gyermek külön melléklet nélkül, míg egy másik gyermeksírt ellentétes tájolásban ug_an (D-E), de agyagedény, tojás és vaskés mellékleténél fogva ehhez az avar kori csoport­hoz sorolhattuk. SzóIgasírok A II. csoport mellékletes sírjaitól E-ra 3 férfi sírját, tő­lük kissé távolabb további 2 nő sírját és egy erősen megrongált - feltételezhetően ugyancsak női - sír medence tájú vázrészei­nek csontmaradványait tártuk fel. Ez utóbbiak, összesen 6 sír - amennyiben sírfolt megfigyelhető volt - hosszúkás, nagyon keskeny sírgödörben, a különböző vas­tagságú humuszréteg aljáig mélyedtek csupán le. így több eset­ben a mezőgazdasági művelés is megbolygatta őket. E sírok kö­zül csak kettő feküdt nyújtott, hátonfekvő helyzetben, míg né­gyet szabálytalanul, jobb vagy bal oldal felé fordulva, behaj­tott karokkal, felhúzott lábakkal, olykor szinte enyhén zsugo­rított fekvésben találtunk. Ezek avar kori voltát mellékletek hiányában csupán az igazolja, hogy az egyik zsugorított hely­zetű (23« sz.) női és gyermekcsontváz alatt a (71* sz.) szar­mata kori sír, valamint a six- felkutatására ásott rablóárok került elő. Tekintettel arra, hogy e két korszakon kívül a feltárt területről más korszak temetkezései nem kerültek elő, e sírokat a II. sírcsoporthoz tartozó szóIgasíroknak tekint­het jük.

Next

/
Thumbnails
Contents