Sztrinkó István (szerk.): Múzeumi kutatások Bács-Kiskun megyében, 1984 (Kecskemét, 1985)
Majsai Károly: Petőfi Szerelem gyöngyei ciklusa és a szalkszentmártoni szájhagyomány
128 Az egyik ilyen megőrzött szájhagyomány a Szerelem gyöngyei ciklus Fa leszek, ha fának vagy virága kezdetű, megzenésített Petőfi vershez, a vers születésének költiIményeihez fűződik. Cáfolva vele azt, hogy a ciklus versei egyértelműen a költő gödöllői szerelméhez, Mednyánszky Bertához íródtak volna. A szájhagyományt ennek előtte is több idős ember őrizte és őrzi még ma is. Az elbeszélések nagyon egybehangzóak voltak minden visszaemlékező részéről. Ezek közül Lakos László Szalk- szentmárton, Felszabadulás utcai lakos közlését idézzük, amelyet 1965. július 17-én, hatvanhét éves korában mondott magnetofonszalagra. A gyűjtést Majsai Károly végezte. A történetet először Lakos László dédnagyapja mesélte el unokájának, Lakos László édesanyjának Mészáros Lídiának. (A dédnagyapa 1795-Len, az unokája 1871-Len - mindkettő - Szalk- szentmártonban született. Nevük megtalálható a szalkszentmár- toni Református Egyház matriculájában.) Mészáros Lídia - aki Lakos Elekhez ment férjhez - 35 éves korában mesélte el először a nagyapjától hallott történetet a nyolcéves fiának, Lakos Lászlónak, aki 1898-ban született. A szájhagyomány tőle így hangzott el; „A dédnagyapám, D. Mészáros József ott lakott a kocsmát és mészárszéket bérlő Petrovicsék tőszomszédságában. Dédnagyapám Petőfi édesapjánál négy évvel volt fiatalabb, vagyis az ötven- egyedik évét taposta és személyes kapcsolat fűzte a jó öreg ko c smáro sho z. A dédnagyapának három gyermeke volt. A legidősebb Gábor, majd Józsi és húguk, Zsófika. Gábor Petőfivel majdnem egykorú volt, nem egészen egy év volt a különbség közöttük. Kapcsolatuk jó volt, mert mint tőszomszédok, néha meg is látogatták egymást. A Gábor meg Sándor kapcsolatáról több történetet nem mesélt a dédnagyapám édesanyámnak. Mesélt viszont egy nagyon szép esetet, amely Zsófika és Sándor között zajlott le. Az egyik napon Gábor odaát volt a kocsmában, és Sándorral beszélgetett. Volt ott több hasonló korú szalki legény is. Már a delet is elharangozták, de Gábor még mindig nem volt otthon. Mivel parasztcsalád volt a dédnagyapámé, ha nem mentek ki a mezőre, akkor pontosan délben mindig együtt ebédelt a család. Dédnagyapám ilyenkor az ebéd kezdetén mindig felállt - vele együtt a többiek is -, s elmondta az ebédhez szóló imát. Mivel a Gábor gyerek még nem volt otthon, szólt a dédnagyapám a lányának, Zsófikának: „Eredj már lyányom a kerítéshez és kiabálj át a kocsmába, mert ez a gyerek a Sándorral már igen sokáig beszélget ! " Tette is a dolgát Zsófika! Odament a kerítéshez és átkiabált a bátyjáért; „Gyere haza Gábor, mert már asztalnál ülünk! csak rád várunk!" A leány hangját Petőfi hallotta meg először: perdült is rá azonnal. Az ivóból kilépett az udvarra. Pár lépést tévén, meglátta a kerítés mellett álló Zsófikát. Tett is az rá olyan hatást hogy úgy érezte: a kerítésnél levő fák virágoznak. Persze, csak érezhette, mert augusztusban, vagy szeptemberben a fák nem virágoznak. Mert e körül történt a dolog. Petőfi még aznap papírra vetette a nagyon szép dalát; Fa leszek, ha fának vagy virága./ Ha harmat vagy: én virág leszek./ Harmat leszek, ha te napsugár vagy.../ Csakhogy lé- nyink egyesüljenek./ - Ha leányka, te vagy a mennyország:/ Akkor én csillaggá változom./ Ha, leányka, te vagy a pokol:/ Hogy egyesüljünk/ én elkárhozom./ Zsófikát nem csak ez egyszer látta Sándor. Zsófika átjárt a mészárszékbe is, hogy húst vásároljon. Amikor egyszer az öreg Petrovics nem volt otthon - valami vásárba járt -; Sándor
