Kothencz Kelemen: Kovácsok kézjegye (Monumenta Muzeologica 4. Baja, 2012)

III. A kontóíró kovácsmester és családja

III. A KONTÓÍRÓ KOVÁCSMESTER ÉS CSALÁDJA Az első hitelkönyv borítójának fedelén a nehezen olvasható „lajstrom” szó alatt Németh Ferenc mester neve olvasható, a név alá csöpögtetett piros viaszban pedig pecsétjének repedezett lenyomata látható. A könyv borítójának belső olda­lán egyértelmű bejegyzés utal a jegyzetfüzet megnyitására és tartalmára, neveze­tesen „az 1818. dik Esztendőben első Januáristul fogva német kontók vagyis hitelben tét munka és az költsön adatodnak föl jegyzései & foglaltatnak”. A Németh családnak nincs nyoma a XVIII. század végi Sükösdről fennma­radt történeti forrásokban. Az 1788-89. évi úrbéri összeíráskor Sükösdön nem jegyeztek fel Németh nevű családfőt.’7 Az 1820. évben papírra vetett uradalmi összeírásban azonban már több Németh is feltűnik a falu lakói között. A Németh család lábnyomát először Németh Ferenc kovácsmester taposta a sükösdi földbe az 1800-as évek elején. Az első generációs Németh Ferencet 1820-ban az össze­írást végző személyek negyedtelkes jobbágyként vették számba.37 38 Az 1828. évi országos vagyonösszeírás a kovács házában három aktív (16-60 év közötti) férfi személyt rögzített. Közülük kettő fő a családfő és fia volt, a harmadik pedig a családnál szolgáló béres. A kézműves mester 14 pozsonyi mérő nagyságú szán­tóföldje jelentősnek számított a többi falubeli gazdaember birtoknagyságához mérten. A művelhető földterületet kiegészitette még 3 kaszás nagyságú rét. Az összeírok nem jegyezték fel a háztulajdonos sertés- és juhállományát, aminek nyoma a kontós-könyvekben fellelhető.39 Németh Ferenc a római katolikus vallás erős kötelékében élte mindennapja­it. Erről árulkodik az általa vezetett kontós-könyv első oldalainak tetejére írt „Ditsértessék a Jézus Krisztus & mind öröké Amen” felirat.40 Vallásosságának lenyomata a feljegyzések között is megmutatkozik. A hitelkönyvek lapjain több feljegyzés utal arra, hogy a sükösdi kovács a környező búcsúkban rendszeresen megfordult. Például 1821 májusában Csordás Mihály fuvarozta 1 forintért Ha­jósra a Nepomuki Szent János-napi búcsúra.41 A kézműves mester Szabó Ferenc legényének az 1827. évi hajósi búcsúkor adott 1 forint összeget, Bárány József kovácslegénynek pedig 1829-ben a Baja melletti vodicai Kisasszony-napi bú­csúban fizetett 1 forintot.42 A hajósi búcsújáróhely visszatérő árusai voltak a Kalocsa környéki falvak kendertermesztéssel foglalkozó lakói, akiknek termékei - a különféle kenderholmik, szalmazsákok - keresett árucikkek voltak.43 A ko­vácsmestert a búcsújáró helyek felkeresésében a családtagjai vagy saját részére, 37 KFL. III. 5. b.-Nr. 173. Sükösd 1788-89. 38 KFL. III. 5. b. 4. d. Urbáriumok. Sükösd 1820. 39 MOL. X. Mikrofilmtár B 126. FHLC 623086. 1828. Sükösd 40 TIM. A. 4817.2012. K. I. 1. 41 TIM. A. 4817.2012. K. I. 10. 42 TIM. A. 4817.2012. K. II. 57. 43 BÁRTH János 1980. 74. 27. jegyzet 11

Next

/
Thumbnails
Contents