Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

A Duna-Tisza köze mint alakuló emberi táj - Táji adottságok

módon pedig Tálasi István öntötte maradandó formába. Ez a pásztorvilág maradványaiban még megérte a XX. századot, emlékei és tárgyai elevenek voltak, s néhol még a század hetvenes-nyolcvanas éveiben is közvetlenül tanulmányozni lehetett. Ám nemhogy a XX. századot, de már a XIX. század utolsó harmadát sem ez az életforma, gazdálkodás és tájhasznosítási mód jellemezte.

A bujdosásnak indult Kukorica Jancsi is ezen a tájon vágott át. Petőfi szinte mindent leír, amit a fentebbi idézetekben a táj tudós kutatói, figyelmes utazói megemlítettek. Nem haszontalan ezért bővebben idéznünk a nagyszerű alkotásból, ugyanis a magyarság tudatába a Kiskunságnak, a Duna-Tisza közének ezt a képét égette bele Petőfi szinte megmásíthatat- lanul.

A világgá induló Kukorica Jancsi a falu alatt az éjszaka kint háló gulya, juhnyáj mellett halad el. Messziről még egy ideig látta az éjszakában fel-felvillani a pásztortüzeket; a holdas, csillagos éjszakában legtovább a falu tornya sötétlett.

Mikor a nap fölkelt, s a holdat elküldte,

A puszta, mint tenger, feküdt körülötte;

A nap fölkeltétöl a nap enyésztéig Egyenes rónaság nyújtózkodott végig.

Nem volt virág, nem volt fa nem volt bokor ott,

A harmat apró gyér füveken csillogott;

Oldalvást a napnak első sugarára Fölpiroslott egy tó; környékezte káka.

A tónak szélénél a káka közepeit Egy hosszú nyakú gém eledelt keresett,

És a tó közepén gyors halászmadarak Hosszú szárnyaikkal le s föl szállongtanak.

Az életet a tájban a magasan húzó darvak és a vízimadarak, a vízben élő, vadász zsákmányt jelentő élőlények jelentették; elfáradva vakondtúrásra hajtja fejét. Égiháborúra ébred, hihetetlen, vad zivatart vészel át, a korábbi forróság még a délibábot rajzolta az égre, a vihar után pedig tarka szivárvány koszorúzta az eget.

34