Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Utószó

A Duna-Tisza közét az 1960-80-as években a még élő és működő tanyavilág jellemezte, szemben az ország más részeivel. A falvakban is életteli paraszti lakosság gazdálkodott, s néprajzi gyűjtéseink azt az időszakot tárhatták fel, amikor már erősebben kezdték gépesíteni a kisgazdaságokat, de még jelentősége volt az állati igaerőnek, a régi kézi eszközöknek, eljárásoknak is. A fészerek, kamrák még épen őrizték az egykori szántóföldi és kertgazdaság szerszámait, s ha már nem is használták ezeket, még mindenki tisztában volt nemcsak rendeltetésével, de ismerte a hozzá tartozó mozdulatokat, technikát is, olykor alkalmazta is.

A gyűjtések során kinek-kinek hatalmas mennyiségű fotó-dokumentációja gyűlt össze^ Ha ezek nem is kerültek egy gyűjteménybe, a kecskeméti Katona József Múzeumba, de fellelhetők a kutatásban résztvevő személyek munkahelyének fotótáraiban. Sztrinkó István külön is felhívta a figyelmet a fotózás jelentőségére, mondván, hogy minden tárgy nem gyűjthető be, de a helyszínen lefényképezhető, sőt használatának módja is érzékelhető. Amikor a néprajzi gyűjtések résztvevői megbeszélésre összegyűltek, és kidolgozták a munka megírásának alapelveit, külön értelmet nyertek a fent idézett szavak. Sztrinkó István olyan köteteket tervezett, melyekben nagy szerepet kap a tárgy, a tárgyi világ, ami nyomtatásban, a fotókban és rajzokban ölt majd testet, begyűjthető példányai pedig a múzeumok gyűjteményét gyarapítják.

Az építmények mind a falvakban, mind a tanyákon a régiek voltak, sőt új melléképületek építésénél régi technikákat, anyagokat is természetes módon alkalmaztak; ha pedig átépítettek vagy új épületet emeltek a régi helyett, bontásuknál dokumentálni lehetett a régi szerkezeteket, technikai megoldásokat, az eljárások nevét, a felhasznált, alkalmazott anyagok, technikák technikus terminusait. A lakásbelsőben még többségben voltak a parasztpolgári szinthez köthető régi bútorok és ezek értéket, sőt használati értéket képviseltek.

Napjainkban mind a múzeumok felszereltségének, mind a nyomdai eljárásoknak ugrásszerű javulása, lehetővé teszi, hogy a kép szerepe, értéke és mennyisége megnövekedjék, és a szöveggel egyenrangúvá váljék. A Monumenta muzeologica sorozat második darabja ezért a múzeumi források és gyűjtemények közül a kutatók figyelmét a fotó forrásértékére irányítja.