Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Szemelvény Sztrinkó István tudományos munkásságából - A három város népművészete
A szűr alapszíne általában szürkésfehér volt, a feketét egészen ritkának kell tartanunk. A szűr legdíszesebb része a téglalap alakú szűrgallér. Ezt a helybeli mesterek a legtöbbször sötétkék, fekete, zöld színű, stilizált növényi elemekből álló rátétmintákkal cifrázták. A nagykőrösi szűrökre emellett jellemző volt a sötétpiros színű rátét is. A nagyarányú állattartás szolgáltatta a juhbőrből készült ködtnön és suba alapanyagát. Készítőik, a szűcsök az elsők között hozták létre céheiket, ami egyben e mesterség jelentőségére is utal. Adataink szerint az ujjas ködmön viselete felső ruhadarabként a XVI. század végétől általános volt, különösen hétköznapokon. A módosabbak díszes ködmönöket hordhattak, s szigorúan ügyletek rá, hogy jól elkülönüljön az egyszerűbb emberekétől. A XIX. század elejétől a ködmönt egyre inkább a suba váltotta fel. Elterjedtségét, közkedveltségét érzékletesen magyarázza egy 1853-as leírás. „Ezen sokoldalú s mindenre használható külső öltönyt viseli a jobbmódú gazdaember, valamint a legalsó fokon álló munkás ember és napszámos is ... A köznapi subának sokféle hasznos szolgálatát nem lehet eléggé méltányolni, így például: hideg ellen szőrrel befordítva, vetekedik bármely másnemű melegítő ruhával; eső és hőség ellen kifordítva, hatalmas védpaizs a megázás és az eltikkadás ellen; a pusztákon gondosan összehajtva ülhelyül és kiterítve evéshez asztalul s egyszersmind abroszul szolgál; éjjel-nappal kényelmes fekhelyet, puha nyugágyat pótol.” 31 Az egyszerűbb kocsis- és cselédsubák mellett készültek rangos, díszesen kivarrott irhás subák is. Ezek általában 12 bőrből álltak, a gallérja pedig külön fekete báránybőrből volt. A fehér irhabőrrététek, az egyes bőrdarabok összevarrását takarják el, s egyben díszítik is a subát. A leginkább cifrázott rész a suba válltányérja. A kecskeméti irhás subáknál ezt általában egy fölfelé álló zöld levélcsoport díszíti, melynek felső részében több színű rózsa vagy tulipán van. A tányér tömör hímzését sasköröm vagy pettyes díszítés veszi körül. A szálirha felső végén levő díszt nyakvirágnak, az alsón levőt pedig makknak nevezik. A makkot színes bőrökből csinálják, s kétoldalt a bajuszvirág nyúlik ki belőle. A kivarráshoz leggyakrabban sötétzöld, kék, bordó és fekete selymet használtak, melyet a századfordulótól a pamutfonal váltott föl. Azt mondták, hogy ha a suba kivarrásában a vörös szín uralkodott, akkor kállomistás, ha a kék és a sárga a túlnyomó, akkor pápistás.32 31 KUBINYI - VAHOT 1853. 100. 32 SZABÓ 1923. 37-38. 206
