Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Sztrinkó István - Életpálya

Károly). Mellé társult egy másik, közgazdász szemléletet és az újkort magas színvonalon képviselő, Debrecenben akkor megjelenő irány, amit elsőrenden Ránki György professzor képviselt. Aki a parasztság legújabbkori műveltségét tanulmányozza, azaz néprajzzal foglalkozik, keresve sem találhatott volna különb mestereket, ha történetileg is meg akarta alapozni szemléletét, módszerét.

A Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke ekkor élte egyik virágkorát. Gunda Béla ekkor lesz akadémikus, jeles tanítványai Szabadfalvi József és Ujváry Zoltán pedig ekkor alkotják meg azokat a nagyszabású munkáikat, amivel a magyar néprajz élvonalába kerülnek. Sztrinkó Istvánnak ez a légkör, ez a szellemi közeg nagy lendületet adott. Szorgalmasan járta szülőhelye környékét, gyűjtötte emlékeit, és derített fel archaikus építkezési technikákat, alaposan utána járva, rekonstruálva a technikák minden apró részletét. Szerencsés is volt. Ugyanis Dám László tanársegéd, majd adjunktus a népi építészet egyik legalaposabb kutatója vette szárnyai alá, jártak együtt is gyűjteni, kapott tőle instrukciókat. Dám László jó pedagógus is, érti a módját annak, hogy mindent, amit lehet, elsajátítsanak tanítványai, jól mozogjanak terepen, figyeljenek mindenre, legyenek filológiailag pontosak, ismerjék az irodalmat. Sztrinkó István hallgatóként szülőföldjén kívül kiterjedt terepmunkát végzett Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Borsod- Abaúj-Zemplén megyében, de bejárta a Dél-Dunántúlt is. Gyakran indult Dám Lászlóval együtt is gyüjtőútra. Harmadéves korában bekapcsolódott a Szolnok megyében folyó Tiszazug-kutatásba, az ott szervezett táborok és konferenciák részese lett, s első publikációit is éppen erről a területről jelentette meg.

Az intézet tanári kara méltányolta munkásságát, és becsülte emberségét, s negyedéves korában a hallgatókkal egyetértve ő lett az intézet szeniora. Hallgató ennél többet nem igen érhet el. Utolsó, ötödik évfolyamát már a Katona József Múzeumban töltötte. Itt ösztöndíjának köszönhetően kész állás várta.

Nagy lendülettel fogott munkához. Terve a Duna-Tisza köze népéletének másfél-két évszázados múltjának feltárása, a táj változtatás és a népesség kulturális emlékei átalakulásának feltárása, múzeumi dokumentálása volt. Lévén építkezés-kutató, legelőször e témakör alapos bibliográfiáját adta közre, s egy elvégzett revízió után úgy döntött, hogy megfelelő pontokon több évig tartó, másokat is bevonó táborok szervezésével gyorsítja meg a különben igen hosszúnak ígérkező munkát. Szabadszállás, Kiskunmajsa, Szalkszentmárton e táborok színhelye egy évtizeden át. Hogy ez a módszer

179