Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Az építkezés képes lexikona - Tűzhelyek, füstölők

négy négyszögméter területű emelvényt csinálnak vertföldből vagy téglá­ból a szobának abba a sarkába, melyet a konyhában lévő padkától csak egy fal választ el. Erre az emelvényre megcsinálják a kályhát - sövényből. A sövényt kívülről bekenik 2-3 ujjnyi vastagon sárral. Az így épült kemen­cébe fél méter átmérőjű, félkerek likat vájnak a konyhába a padka felől. E bkon át a kemencébe tüzet raknak, és kiégetik belőle a sövénymintát, a sár megszilárdul és kész a kemence. A kemence nyílását egy-két ujjnyi vastag kerek, égetett sárlemezzel (előte) zárják el. Az ilyen kemencét hívják banyakemencének. Elszolgál 10-15 esztendeig. A kályha oldalán az alapjá­ból marad egy harmad méter szélességű padka, melynek egyik végére még egy téglát is befalaznak vánkosul. Nemcsak vesszőből font formára rakják, hanem nád, napraforgószár, léc, hasított karó is lehet a kemence oldalának, testének váza. A vázat elhasználódott kocsiráffal, hordóabronccsal vagy többszálú vesszőből font karikával fogatták össze a tetején. Ismeretes volt olyan sárfelrakási mód, amelynél a karók közét sárhurkával, gömölyével fonták be, majd ezt simították el. A XX. században egyre gyakoribbá vált a vályogból rakott kemencék, amelyek nyomán a szögletes, sifon kemencék formálódnak ki. Korábban a szögletes kemencéket az udvari, tábori kemen­céknél lelhettük csak fel. A kívülről, a pitvarból fütött kemence és a gazdag konyhabeli tüze­lőrendszerek kialakulását a többosztatú ház füstelvezetési megoldása tette lehetővé. Az Alföldön a ház füsttelenítését a szabadkémény oldotta meg. A szabadkémény lényegében nem más, mint az, hogy a ház egyik zárt szobá­jának nem készítenek födémet, hanem a nyitottan maradt részre csonkagula alakú, a falakon és a mestergerendán támaszkodó, felül nyitott kéményt építenek. A kémény váza és a súlya a falakra helyezett, a gúla éleit képező vastag karó, amelyek keresztlécekkel, hasított karókkal kötnek össze, majd a kemencéhez hasonlóan vesszővel befonnak, vagy napraforgó szárral, ki­sebb karókkal, lécekkel borítanak be, majd tapasztanak. A kémény vége a nádtetőt keskenyedő, gúla alakú végével átüti. A kémény nyílását kereszte­ző karókra aggatták a füstölni valót is. A középső osztat (házsejt) kéményaljára és pitvarra oszlik. Az egészet együtt konyhának nevezik. A pitvarrészt lepadlásolták, s a kettőt egymástól a mestergerenda vagy boltív választja el. A kéményalján az oldal- és a szem­közti falak mentén különböző nagyságú és magasságú, többnyire szögletes, vályogból készült padkarendszer van. Ezen sütnek szabad tűzön gyakran vashárom/ábak, tűzikutyák segítségével; deszkát téve rá asztal gyanánt is használják. Oldalt a fal vagy a boltív mentén négyszögletes katlan áll, ami 158

Next

/
Thumbnails
Contents