Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Az építkezés képes lexikona - Házvégek
je a két, ritkábban egy középen elhelyezett, többnyire kör alakú ablakocska volt, ami gyér fényt adott és a szellőztetés volt a funkciója. A múlt század utolsó harmadától, összefüggésben a fűrészelt faáru nagyobb arányú elterjedésével, a Duna-Tisza köze legtöbb településén a deszka házormok váltak általánossá. Különösen a terület keleti felén, ahol a Tiszán úsztatott fa olcsóbb és könnyebben beszerezhető volt. A szegedi kirajzások révén, szegedi mintára meghonosodtak a napsugaras házvégek. Az átvétel nem volt szolgai, hamarosan helyi jellegzetességeket mutató központok alakultak ki, melyek közül az egyik legjelentősebb Kiskunmajsa. A kiskunmajsai cifra házvégek a deszkázat sugaras elrendezését változatos kazetta-betétekkel, mintázott deszkaelemekkel tették változatossá. A fűrészelt díszítésű deszka házvégeknek más formái is voltak, amit egy-egy ügyes helyi mester műhelye s követői terjesztettek el (kecskeméti, tiszakécskei mesterek). Ilyen szempontból a Tisza két partján szinte apró körzetek alakultak ki, amelynek ma már csak egy-egy darabja szemlélhető. A deszka házvégek, még ha azok csak egyszerűen egymás melléhelyezett és jól illeszkedő sima felületet adnak, főként katolikus településeken akkor sem kerülhetik el a padlásablakként is szolgáló kifürészelt keresztet, illetve nap és hold ábrázolásokat, kifürészelt csillagokat. Az égitestek református településeken is gyakran szolgálnak díszül. A padlásablakok formája is igen változatos lehet. A díszített házvégek a település újabb részein lelhetők fel inkább ki, ott ahol szabályos utcák voltak, mert itt a házsornak volt egy határozott nézete, míg a többnyire halmazos belső részeken ez nem volt adottság. Különösen szembeötlő volt ez Tiszakécskén, ahol az ókécskei rész nemcsak Ujkécskétől különbözött, de Ókécskén belül az utcássá alakult részek és a halmazos mag között is ellentét volt. A múlt század utolsó harmadától, az építési szabályrendeletek által előírva egyre jobban terjednek a vályog- és tégla-, tehát a tűzálló oromfalak. Gyakran szaporodásukat presztízs szempontok segítették, hiszen a tetőzeten túlnyúlva eltakarták annak anyagát, amely még továbbra is leggyakrabban nád volt. Rangosabb külsőt kölcsönöztek a háznak. Kalocsa környékén és Bács megyében jellegzetesek a barokkos formavilágot mutató oromfalak, míg a Kiskunságban inkább a klasszicizmus, esetenként a copfstílus hatását figyelhetjük meg. A felületet gyakran stukkódíszek is borítják, s a szilárd anyagokból épült oromfalakon gyakran megfigyelhetők szoborfülkék, ahová búcsúban szerzett, vallásos vonatkozású porcelán figurákat helyeznek el, nyilvánvalóan a ház és a benne élők megvédése céljából. A különböző kivágású, rendszerint párban, szimmetrikusan el151
