Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)

Az építkezés képes lexikona - Tetőszerkezetek, tetőformák

zonyos, hogy ezeknek a technikai megoldásoknak nem kis szerepük volt az alátámasztási módok megváltozásában, illetve a szarufás szerkezet meghonosodásában. Ez utóbbival ugyanis nemcsak a szilárd vert- és vályogfalazatoknál találkozunk, hanem sárfalaknál és sövényházaknál is. Itt ismét a falba épített oszlopok szerepe a döntő, amelyek a fiókgerendák alatt elhelyezve, átveszik a terhelést.

A korábbi és gyakoribb egészágasos-szelemenes szerkezetek nyomait ma már csak gazdasági melléképületeknél lelhetjük fel. Ólak, istállók, fészerek, még az utóbbi évtizedekben is gyakran épültek ezzel a megoldással. A szelemenes tető korábbi általános használatát bizonyítja továbbá a szarufára alkalmazott horogfa elnevezés is. Úgy tűnik, hogy a szarufa kifejezés az utóbbi fél évszázad során a képzett ácsok szaknyelvéből került át a népnyelvbe. A szarufás tetőszerkezet viszonylag fiatal voltát a Duna- Tisza közén még egy jelenség bizonyítja. A századfordulón még nem volt letisztult, meghatározott elhelyezési módja Az adatok alapján úgy látszik, hogy leggyakrabban azt a megoldást alkalmazták, mikor szarufák végeit a keresztgerendákra merőlegesen, a hosszanti falak vonalában rájuk fektetett gerendához erősítették. Ezt általában folyógerendának nevezik területünkön. Ez az eljárás elég nagy, 80-100 cm-es ereszkinyúlást tesz lehetővé. Az ennyire túlnyúló horogfákat már alátámasztják fa- és kőlábakkal, ami egyben a tornác kialakítását is eredményezi.

Romos tanya. Kiskun- majsa, 1983. (ltsz.: 61442)

146