Szabó László: Néprajzi gyűjtések a Duna-Tisza közén(Monumenta Muzeologica 2. Kecskemét, 2008)
Az építkezés képes lexikona - Fedél nélküli építmények
nos távolságra helyezik el, végüket hegyesre, gömbölyűre faragják, s lehetnek egyforma nagyságúak, de válogathatják úgy, hogy a két oszlop között felső része ív alakot, tompaszöget alkothasson. Hogy tartósabb legyen, festik (főként fehérre, piszkos sárgára, zöldre), lekenik csónaklakkal, olajjal. A deszkakerítés hasonló technikával készül, mint a léckerítés. De a 15-25 cm széles deszkák összeérnek, s zárt felületet alkotnak, s tanyán nem fordulnak elő. A falvakban utcakép meghatározók is lehetnek. Az egyes deszkák végét nemcsak hegyes- vagy tompaszög alakúra, hanem néhol virág (tulipán) alakúra fűrészelik sablon mentén. Általában sötét, fekete színűre festik. Néhol, de nem jellemzően találkozni lehet vidékünkön zsilipéit technikával készült deszkakerítéssel is, ahol vízszintesen fekszenek a deszkaszálak. A deszkakerítés egy olcsóbb változata a fűrésztelepeken kapható széldeszkákból csak udvaron belől fordul elő, utcafrontra ilyet nem készítenek. A léc- és deszkakerítés elsősorban a nagyobb településeken, illetve a folyók mentén jelenik meg, mert itt az úsztatott fát feldolgozó fűrésztelepek, fatelepek (portusok) ezt az anyagot olcsóvá tették. A sárfal- és kőkerítések főként a nagyobb települések, mezővárosok módos utcáin fordulnak elő tömegesen (Kecskemét, Nagykőrös, Szabadszállás, Kiskunfélegyháza, Baja, Kecel). A sárfalak fecskerakásos és vertfalból és vályogból épített kerítések szintén a legrégebbi, belterületen előforduló kerítés fajták közé tartoznak. Ezeket sárral vastagon besimítják, s meszelik, tapasztással javítják, épp úgy mint a házfalat. Tetejét náddal, különböző vastagabb növényi szárakkal védik, néha cserepezik. A házfalhoz hasonló a téglából, terméskőből rakott kerítés is, amit néha vakolnak, meszelnek is, de többnyire szépen fúgázott natúr téglafal. Ehhez nagyméretű, zárt deszka-, ritkán kovácsoltvas kapuk társulnak, s mindenképpen a módosság, a rang, a parasztpolgári ízlés kifejezői. Az 1950-es évektől jelenik meg nagyobb számban a betonkerítés, amelynek mintás öntött lapjai is lehetnek. A települések belterületén a század húszas éveitől kezdve válik gyakoribbá az oszlopokra feszített drótkerítés. Városok külső kerületeiben, falvakban fordul elő, s rangosnak számított, de utcakép meghatározó jellege sohasem volt. A nem utcafrontra épült, a telkeket egymástól elválasztó vagy egy portán belül különböző zárt részeket (pl. első és hátsó udvar, baromfiudvar, virágos- és veteményeskert) elhatároló kerítések anyaga a legváltozatosabb. Találunk az eddig említett kerítés fajták mellett nádból, napraforgó szárból, ízikből, hitványabb vesszőkből karókkal megerősített, rendszerint korcolt
