Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A kenyér
vékony csíkokra vágva, melyen egy kis hús is volt. Sóval és borssal fűszerezték, majd megfőzték és megfüstölték. A KENYÉR Az erjesztett és kelesztett kenyér a XI. században az európai elit kultúrában még luxuseledelnek számított, és csak a hazai középkor derekán vált általánossá a köznép széles rétegei körében. A kelesztés nélkül sütött, lapos kenyér volt az előzménye, amelynek a nevét is átvette. E kétfajta kenyér a különféle adózó közösségek kötelezettségeinek latin nyelvű középkori feljegyzéseiben egyaránt „panis” néven szerepel. A XIII. századtól szórványosan, a XIV. századtól pedig már tömegesen jelentek meg az oklevelekben a kelesztett kenyérrel való adózásra utaló adatok. A gabonatermő vidékeken ekkortól vált gyakorivá az erjesztett tésztájú, kelesztett, magas, puha bélű kenyér. Ennek nyomában megjelent a köznépnél a finomabb vagy díszesebb kivitelű „kenyér”, vagyis a kalács is.30 Erdély különböző tájain napjainkban reneszánszát éli és általánosnak mondható a hagyományos módon készített kenyér, a parasztkenyér, amely erdélyi vert kenyér, verthajú kenyér néven is ismeretes. Hagyományos kovászos technológiával készül, amelyet úgyszólván megégetnek a kemencében, majd közvetlenül a sütés után a megégett kenyérhéjat leverik róla, és csak ezt követően hagyják kihűlni. Mivel a liszt mellett jelentős arányban tartalmaz burgonyát, pityókás kenyérnek is szokták nevezni. Székelyszentkirályon a XX. század folyamán búzából, rozsból, a búza és a rozs keverékéből (elvegy), zabból, árpából, illetve az árpa és a búza keverékéből is sütöttek kenyeret. A puliszka mellett a kenyér fogyasztása csekélyebb mértékű volt, hiszen a hegyvidék népének viszonylag kevés gabonája termett, és csak a módos családok tudták vásárlás révén kiegészíteni szükségletüket. Néprajzi gyűjtőmunkám során már csak egy asszonyra emlékeztek a faluban, aki a XX. század közepén zabkenyeret sütött. Viszont egy módos gazdasszony arra volt büszke, hogy ő mindig tisztabúzából sütötte a család kenyerét, és rozskenyeret nem ettek sose. Napjainkban többnyire a tisztabúzalisztből készült kenyeret kedvelik az emberek, ám akad, aki rozsos kenyeret süt. Székelyszentkirályon úgyszólván minden ház udvarán áll hagyományos vagy modern építésű kemence. A Székelyföldön már a XIX. században is a ház és pitvar lakóegységén kívül helyezték el a kenyérsütő kemencéket. A házon belül az eresz, ám leggyakrabban a nyári konyha és a külön épített sütőház, illetve a ház melletti, védtetővel ellátott nyitott szín adott helyet a kemencéknek.31 A búzát a padláson szúszékban tárolták. Volt búzásszúszék és lisztesszúszék. A napi használathoz tartott lisztet azonban a kamrában egy pléhdobozban tartották. 30 KISBÁN Eszter 2009. 233. 31 SABJÁN Tibor 2008. 120. 47
