Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
Élelmiszer-alapanyagok megtermelése és beszerzése
A szegény ember gyakorta rákényszerült arra, hogy a fejőstehenet is igába fogja: Az 1950-es évekbe’ egy tehenünk vöt otthon, s amikó' bé kellett fogják, akkó’ vagy a szomszédét vagy a nagytatámékét fogták vele össze. 1960-ba, amikor tavasszal már kezdődött meg ez a kijáró csorda, akkó’ pont édesapámék vállalták, társulás vót, utána jött a kollektív időszak, és akkó’ édesapám két ökröt vett ki a kollektívbő’, és azzal járt. Én emlékszem, gyerekkoromba’ a nagymamámtó’ a tehenet kértük el, mikó’ menni akartunk a mezőre, valamelyik gyermeket küldték, hogy menj hamar, nagytatától kérjed el a tehenet, hajtsad el, mer’ ide kell menni vagy oda kell menni. És a szomszéd tehenet. És úgy fogták össze a járomba. Bivaly nem volt minden háznál, pedig a bivaly igen jó minőségű, vastag, zsíros tejet ad, noha igen kis mennyiségben. Egy jó bivalnzk 7-8 liter teje van napjában. Az 1950-60-as években az emberek azért tartották, mert igénytelen állat, nem kerül sokba az etetése. A ló elsősorban igavonó állat, illetve a szántóföldi munkáknál segít az embernek. A lótej fogyasztása nem volt általános. A juhokat ugyancsak az esztenán tartották, amíg a hó le nem esett. A juhokat gondozó pásztorok minden juh után kialkudott mennyiségű juhsajtot és ordát adtak az állat tulajdonosának: Egy juh után 7 kilogramm sajtot adnak meg 1 kilogramm ordát - ma. Régen megadták a 9-10 kilogrammot is. Aki pünkösdig felviszi ajuhait - annak. Aki addig nem viszi fel, az nem kap ordát. Vásárlással beszerzett alapanyagok, termények, termékek A hagyományos paraszti gazdálkodás idején a falu népe csak néhány általános beszerzési cikket vásárolt boltban vagy piacon: sót, gyufát, petróleumot, néha cukrot vagy cikóriakávét, az 1950-es évektől babkávét. A babkávét akkoriban egészben, pörkölve vagy pörköletlen formában lehetett megvásárolni. A szentkirályi emberek főképp Székelyudvarhelyre jártak boltba, piacra vagy vásárba. A XX. század közepéig a bulgárok, azaz a bolgárkertészek Udvarhelyen a Séta téren laktak, a szentkirályiak tőlük vették az áráét. Gyalog, mezítláb mentünk Udvarhelyre. Vittünk tojást, tehéntúrót, fuszulykát, káposztát, diót egészben vagy megpucolva - eladni. Udvarhelyen meg vettünk sót, cukrot, petróleumot, gyufát, kenyeret. A sót nemcsak a boltban tudták megvásárolni a szentkirályiak, hanem Parajdra is eljártak érte, a hazavitt sót pedig megőrölték: Azelőtt mentek sóért Parajdra. Összefogtak a gazdák, akiknek lova vót, az hozott annyit, hogy megvettük. A sót itthon megtörték. Vót a faluba néhány hely, ahol kicsi kövön megőrölték. Egy kiló sót tudtak egyszerre megőrölni a kicsi kővel - kézzel hajtották. Ott vót mellette, aki vitte, a gazda meg vámot szedett a só után. Egy-két kanál sót kivett belőle, mert neki vót... Úgy hítták, hogy Sóőrlő Pista bá\ Möntünk oda, de nem olyan finomra, mint ma. Két kicsi kő vót, garatja vót neki, karja vót - azt az egy-két kilót megdaráltuk. -Pista bácsi, meg van őrölve a só! - s egy vagy két kanállal kivett belőle. Parajdra a kollektív [értsd: a termelőszövetkezet megalakulása] után már nem jártunk, boltba lehetett sót kapni. Ám sós vízért Lövétére és Parajdra ma is eljárnak. 26
