Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
Élelmiszer-alapanyagok megtermelése és beszerzése
AZ ÉLELMISZER-ALAPANYAGOK MEGTERMELÉSE ÉS BESZERZÉSE Székelyszentkirályon a XX. század közepéig a mezőgazdasági termelés paraszti magángazdaságokban folyt, a több évszázados hagyományoknak megfelelően. Az állattartás az év minden napján adott feladatot a férfiaknak, a nőknek és a gyermekeknek egyaránt. A háznál tartott tehenek fejése főleg a nők és a gyermekek feladata volt, ám szükség esetén a férfiak is elvégezték. A lovakra a gazda és a legények ügyeltek. A baromfi gondozásával pedig a nők foglalatoskodtak. A juhokat és a nem fejős szarvasmarhát tavasztól őszig a havasi legelőn tartották, ahol fogadott pásztorok gondozták az állatokat, és a tejfeldolgozást is elvégezték. Tavasztól őszig minden családtagnak megvolt a maga feladata a szántóföldön és a kertekben is. A nyári szénakaszálás a parasztcsalád közös munkája volt a havasi kaszálókon - itt termelték meg az állatok téli takarmányát. A fáradságos szénakaszálás egyben örömteli közösségi munkaalkalom is volt. Nem minden családnak volt épített szálláshelye a havason. Előfordult az, hogy egy-egy szomszédos kaszáló férfi munkásai egy nagy közös kalibát építettek, tíz-tizenöt embernek való nyári szállást. A kaszálószomszédok a munka végeztével esténként összejártak, beszélgettek, egész héten át az öreg emberöket hallgatták. Amikor ősszel befejeződtek a határbeli és a kerti munkák, a férfiak az erdőre mentek favágni. Édesapám minden télen oda vót. Aki ma egy kicsit szakember vót, az síkberfát faragni ment: vasútsínnek alá valót. Úgy mondták: síkberfa-faragók. A többiek pedig mentek fadönteni. Azt ott hatták rakásba’ -főddel megbánták a tetejit, s hagytak ki füstlyukat - bebújtak oda, bebújtak... örökké égett a tűz - így csináltak maguknak ideiglenes szállást. Karácsonykor se jöttek haza, nem, mer’ három-négy-ötszáz kilométerre sokba került az útiköltség. A szentkirályi nagylányok eljártak a faluból idegenbe szolgálni: Temesvárra, Bukarestbe, Brassóba, Aradra, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre. Székelyszentkirályon csak néhány olyan gazdacsalád élt, akik módosabbak voltak a többségben lévő szegényparaszti sorban élő családoknál. A faluban az a gazda számított módosnak, aki legalább tíz vagy tíz-tizenöt hold földdel rendelkezett, a hozzá való állatokkal. E nagygazdáknak szógája és szógálólánya is volt. A faluban legfeljebb három-négy olyan ötvenholdas gazda volt, akik már három-négy szógát is tartottak. A falu szegény legényei karácsony és vízkereszt között elszegődtek szógalegénynek, éhbérért. Ez azt jelentette, hogy munkájukért csak szállást és enni kaptak és mellé a szolgaév leteltével egy pár bocskort - szaggató lábbelit - meg szivart. Nyáron a szegény emberek idénymunkát is elvállaltak: Nyárba mentünk kaszálni napszámba Kadicsfalvára. Elmentünk részesnek is: kapáltunk, kaszáltunk... Gyűjtögetéssel megszerzett alapanyagok A székelyszentkirályi emberek - a férfiak, a nők és a gyermekek egyaránt - tavasztól őszig járták az erdőket, a mezőket és összegyűjtötték a család számára hasznosítható 18
