Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)

A sokszínű erdélyi és a székelyszentkirályi konyha

legalább tíz, s azok vigyáznak arra, hogy minden asztalnál legyen enni- és innivaló. A felszolgálók sorjában megindulnak egy-egy tál levessel, elöl megy a szót szóló. Útközben énekelnek, ahogy tudnak, s az asztalhoz érkezéskor csendet kér a szót szóló, s rövid tréfás beszédet mond, és mindenkinek jó étvágyat kíván. Eszik mindenki a levesből, amennyit akar, s ha még maradt, azt elviszik, s akkor hozzák a bort és a borvizet. Ebből is ihatik minden vendég, amennyit akar, s ki hogy szereti, az egyik vízzel, a másik csak tisztán. Ekkor már megjön a kedve mindenkinek, s egyéb búját-baját elfeledi. A muzsika hangja mellett a vendégek is nótára kapnak. Eközben behozzák a sült húst, hozzá való savanyúsággal együtt, s közben a szóló tréfás beszédeket mond, és élteti az új párt, s utána a vendégeket is.

Azután hozzák a többféle süteménnyel megrakott tálakat, s abból is eszik mindenki, de inkább az asszonyok fogyasztják, mert amit nem tudnak megenni, azt felpakolják, s hazaviszik az otthon maradottaknak.

Ezalatt fogy a bor, már jó hangulatban vannak, szól a muzsika, az ének, de ezt megszakítja a szót szóló: - Igen tisztelt egybegyűlt vendégsereg, nagy baj történt a konyhán, mert mialatt mi itt mulattunk, azalatt a konyhán a legjobb szakácsnénak a forró levestől elégett a hasa, s orvosi kezelésre van szükség. Ahhoz pénz is kell, de az nincs, ennélfogva megkérem a tisztelt vendégeket, hogy ki amennyit tud adni pénzbeli segítséget, az szíveskedjen adni, hogy minél hamarabb tudjuk orvoshoz vinni a sebesült szakácsnőt. - A sebesült szakácsnő már ott áll a szót szóló mellett, felöltözve a legrongyosabb ruhába, s arca eltakarva, hogy meg ne ismerjék, s egy régi nagy szalmakalap a fején, abban dísznek egy kormos seprűtollu, s a kezében levesmeregető lcalán. Nagy sántán a kalánnal körbejárja a vendégeket, s ki mennyi pénzt akar, annyit tesz a kalánba. S ha valaki mégis nem tenne, mert ilyen is előfordul, akkor annak a kalánnal egyet jót üt a fejére. Ezen a többiek jókat nevetnek. Akkor újra megszólal a muzsika, s valamelyik fiatalember kézre veszi az égett szakácsnét, s nem kell neki orvos, sem orvosság, mert a tánctól meggyógyul. [...]

Régebb úgy volt, hogy a lakodalomnak egy nap vége volt, mert az ebéd a menyasz- szony szülei házánál történt, a vacsora pedig a vőlegény szülei házánál.”

*

A környékbeli falvakból - Zetelaka, Tibód, Oroszhegy - Szentkirályra férjhez jött asz- szonyok elbeszélése szerint szülőfalujuk és Székelyszentkirály népi ételei úgyszólván azonos ízvilágot képviselnek, és az ételkészítési technológiák is megegyeznek.

Egyedül a Háromszék megyei Csernátonból származó Gábor Irén tanítónő - aki fél évszázada él a faluban - említett néhány különbséget:

Mi Háromszékben zsírosabban főzünk, mint ezen a vidéken. Én az édesanyámtól tanultakat megszerettem, nem hagytuk el. Az ittenieket, amit itt tanultam, azokat isfő- zögetem a mai napig.

Háromszékben a legfontosabb fűszerek a tárkony, a csombor és a kapor - ezt el nem hagytuk. Háromszékben is ezt használjuk, és itt is ez a három fő ízesítő.

145