Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A sokszínű erdélyi és a székelyszentkirályi konyha
Saját élményeit is számos helyen megemlíti az étkezési szokások kapcsán. Amikor először, 1991-ben még idegenként járt Székelyvarságon, és három házba tért be egy tervezett csoportos néprajzi kutatás megszervezése céljából, mind a három házban előkerült a szalonna és a kenyér, amiből a megismerkedés örömére enni is kellett, pálinka kíséretében. Ugyanis a varságiak úgy tartották, hogy a messzi földről a házukba érkezett idegent illik étellel is megkínálni. A kenyér becses étel volt, hiszen ott nem termett bőven kenyérgabona, ezért a nép főleg puliszkát evett. A szalonnát is nagy becsben tartották a háznál, hiszen a szegény ember évente csak egy-két kisebb disznót vágott, és a sütés-főzéshez szükséges zsírozó fontos alapanyag volt, amit szigorúan be kellett osztani, hogy az év legnehezebb munkáihoz maradjon belőle. Megvoltak az íratlan szabályai annak, hogy kit volt szokás kenyérrel kínálni: „Ha Varság területéről érkezett vendég a házhoz, legalább kenyérrel megkínálták. Amikor a szomszéd gyerek szaladt át, vagy távolabbi tanyáról érkezett hírvivőként egy gyerek, kapott egy sarkalat kenyeret. Nem kenték meg semmivel. Az üres kenyeret a gyermek magában ette. Szegényebb családok gyerekei sokszor ezért a kenyérért mentek el valamilyen ürüggyel más családokhoz. A varsági férfi vendéget, például szomszédot, komát, ritkábban a női vendéget is, természetesen, ha hétköznap és nem ünnepi vigasságra jött, hanem például gazdasági tevékenység sodorta a házhoz, ugyancsak kenyérrel kínálták meg. A felnőtt férfi vendég kenyérrel kínálása szinte szertartásszámba ment. A háziasszony a megvágott kenyeret »arccal« fölfelé fordítva átadta a vendégnek, úgy, hogy a bal kezével a melléhez szoríthassa. Átadott egy kést is, amit a vendég a jobb kezébe fogott. A kenyér átadása alatt egy gyermek gyorsan odavitt egy széket, amire a vendég leült, hogy ülő helyzetben szeljen a kenyérből egy sarkalatot vagy egy falatnyi kis szeletet. A vendég, miután a nagy kenyeret és a kést visszaadta a gazdasszonynak, megette az általa levágott kenyérdarabot. Ezzel megtisztelte a házat, a ház népe pedig őt.” A szerző a vallási élet hagyományainak világában számba veszi az emberi élet fontos eseményei között a születés és keresztelő, a lakodalom és a temetés szokásköréhez fűződő étkezési népszokásokat is. Ha megszületett a gyermek, a komaasszonyok, a rokonok, a barátnők és a szomszédasszonyok számos ételféleséggel kedveskedtek a gyermekágyas asszonynak, amelynek pacita volt a neve. Annak a fiatalasszonynak, aki kettesben élt a férjével a házban, kész főtt ételt vittek. A legtöbb háznál azonban volt olyan idősebb asszony, aki megfőzött a fekvő asszony helyett. Ebben az esetben a látogatók a főzéshez szükséges nyersanyagokat vitték ajándékba. A születésnek megadták a tiszteletet azáltal is, hogy tiszta, alig használt, szép szőtt tarisznyában vagy piros csíkos, szőtt terítővei letakart fonott karkosárban vitték az asszonyok apadtát. Beszédtéma volt a faluban az, hogy mikor ki hogyan tesz ki magért, mivel segíti a gyermekágyban fekvő asszonyt. A tarisznya egyik felébe került egy üveg boltban vett bor, a másikba pedig egy üveg pálinka. A két üveg közé tették a forma beli kalácsot, amit hosszú, keskeny tepsiben sütöttek. A komámasszony kosárba pedig egy levágott, megtisztított tyúk került, mellé levesbe való tésztát (laska), süteményféleségeket (piskóta, rácsos tészta) és zöldségeket (sárgarépa, zeller, petrezselyem, karalábé) tettek. Az újszülött gyermek keresztanyjára hárult az a feladat, hogy a legtöbb alkalommal vigyen 133
