Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A sokszínű erdélyi és a székelyszentkirályi konyha
Udvarhelyszéki történeti adatok már a XVI. századból is fennmaradtak: „... hogj minden hwzjuh wtan kett sós sajtóit, két teomleot es égj vider ordatt ad.. ”100 101 102 Ez az adat egy 1590-ben kelt jegyzőkönyvben szerepel. Tehát a juhok tavasztól őszig a havasi legelőn való tartása után a gazda minden húsz juha után két sós sajtot, két tömlőt, azaz tömlőnyi érlelődő vagy már érett túrót és egy veder ordát kapott a pásztoroktól. A faodú mint a havasi ember élelmiszerének és vagyonának rejtekhelye A havason élő pásztorok, favágók fából épült kalyibában laktak, ám a nap folyamán többnyire távol dolgoztak szálláshelyüktől. Ezért az értékeiket nem a napközben őrizetlen faházban tartották, hanem egy rejtekhelyre, faodúba tették irataikat, pénzüket és egyes, számukra különösen értékes élelmiszereiket (füstölt hús, szalonna) is. A középkor és az újkor folyamán nagy értéknek számított a szalonna, nemcsak a szegények, hanem az elit társadalmi rétegek háztartásában is. Az éves disznóvágásból származó füstölt húsokat és a szalonnát az emberek otthon is féltve őrizték kamrájukban, egyes településeken a község népe közös helyen tartotta, és szigorúan őrizték, az emberek megszabott rend szerint vihették haza a heti étkezéshez szükséges adagot. Egy 1591-ből származó adatot találhatunk az odúba rejtett disznólábról és szalonnáról Dálya falu kapcsán: ’Én, hogy ott járok vala az erdőben, úgy találók egy odvas fában négy disznónak az lábát [...] Az szalonnáját Sebestyén László vitte volt el. Mi úgy hoztuk el, az mit ott az odúban találánk.’'01 A mindennapok jellemző alapvető élelmiszerei Egy 1585. esztendőben keltezett egyezség szerint Mihály deákot a Pálfalvi-tetőn a lófők - a lovasfő székelyek, akik lóháton voltak kötelesek szolgálni - ellátták mindenféle költséggel, azaz olyan élelmiszerrel, amit kenyérrel vagy puliszkával lehetett enni, sört főztek neki, valamint kenyeret osztottak az embereknek, és sajtot is vittek: „Azt mon- gia, hogy mikor az palffalwi teteon feleltete Mihal deák, akkor minden keolchegekkel az loffeiek mellette woltak, sert feosztek reá, kenieret szettek, szekeren witettek az erdeore, vagy osztottak feienkent az embereknek, sajtot is hosztak wala.”'02 A kenyér a XVI. században kitüntetett értékű táplálék volt, hiszen még nem jelentek meg a későbbi néptáplálékká váló tengerentúli alapanyagok: a kukorica és a burgonya. A kenyér szó értékét mutatja az a számos népi szófordulat, kifejezés is, amelyeket a mindennapokban használtak. A kenyeres társ a cimbora, bajtárs, jó barát. A kenyérevő szolga pedig azt a szolgát jelenti, aki valakinek a házánál szolgál, vagyis az egyik legfontosabb dolgot, a kenyeret osztják meg egymással. 100 DEMÉNY Lajos - PATAKI József 1983. 104. 101 DEMÉNY Lajos - PATAKI József 1983. 228-229. 102 DEMÉNY Lajos - PATAKI József 1983. 24. 127
