Bereznai Zsuzsanna: A népi táplálkozás hagyományai Székelyszentkirályon - Libelli Transsilvanici 11. (Kecskemét, 2015)
A sokszínű erdélyi és a székelyszentkirályi konyha
zadok óta együtt élő népcsoportok, társadalmi rétegek - magyar és székely nemesség, magyar és román parasztság, román pásztorok, zsidó és örmény kereskedők, német és szász polgárok, román cigányság - kölcsönösen gazdagítják egymás kultúráját. Az erdélyi konyha gazdagságának, különlegességének az a titka, hogy igen bölcs belátással mindig felül tud emelkedni a gasztronómia divatjelenségein, vállalja önmagát, örökségeit, az ősök évszázados tapasztalatait. Az erdélyi konyha ízeinek egyedülálló világát, s mintegy varázsát az élteti, hogy nem szakadt el eredeti természeti környezetétől. Az erdő-mező fűszerszámaival gazdagított levesek, húsételek, a gombaételek, a hegyekben tartott állatok teje s a belőle készített tejtermékek íze egyedülálló és utánozhatatlan.96 Szőcs István szavaival: „Erdély földjének és a rajta élő népeknek sajátos egyéniségük van. Mint minden egyéniség, ez is végtelenül bonyolult, de értelmes, megindokolt együttese számtalan különböző, önmagában ellentétes tényezőnek is. Az erdélyi tájakon lakó népekben a történelem közös egyéniséget alakított ki, de közelről nézve ennek az egyéniségnek végtelenül változatos az arca tájegységenként, népcsoportonként, olykor még városrészekként is.”97 A magyar népi táplálkozás sajátosságai Székelyszentkirály vidékén Udvarhelyszék régmúltjának népi táplálkozási szokásairól töredékes, noha fontos történeti adatokat találunk a XVI. századi törvénykezési jegyzőkönyvekben.98 Többek között a tömlőről és a benne tartott tömlőtúróról, a havasi emberek életében a faodú szerepéről, valamint a korabeli élelmiszerekről és fűszerekről. A tömlő mint állatbőrből készült tárolóedény és a székelyek tömlőtúrója A tömlő olyan állatbőrből való tárolóedény, illetve a tejfeldolgozás eszköze, amelynek általános alkalmazása a magyar népi kultúra történetével kapcsolatban az eurázsiai sztyeppén, Elő-Ázsiában és a Földközi-tenger medencéjében évezredek óta kimutatható. E tájakon elsősorban a tejtermékeket - savanyú tejet, friss és tartósított sajtot, túrót, vajat -, bort, illetve egyéb folyadékokat és szárazanyagokat szállítottak és tároltak benne. A tömlő mint edény használatának emléke őrződött meg az állatok tömlőre nyúzásimk a kifejezésében, amelynek során a lábaknál és a nyaknál egyben lenyúzott bőrt úgy zárták el, hogy folyékony anyagok befogadására is alkalmas legyen. A lyukak bevarrásához juhbelet vagy hársfaháncsot használtak. A tömlőbe a juhsajtból - tartósítás céljából - gyúrt sós túrót tömik, benne érlelik és tárolják. Ez a székely tömlőtúró. A tömlő ilyen módon történő alkalmazása a Székelyföldön a XVII-XVIII. században még gyakori volt.99 96 UNGER Károly - KURUNCZI Margit 1999. 83. 97 KÖVI Pál 1980. 14. 98 DEMÉNY Lajos - PATAKI József 1983,1985,1994 99 KISBÁN Eszter - PALÁDI-KOVÁCS Attila 1982. 333.; TÜDŐS S. Kinga 1998. 138. 126
