Bárth János: Vízvezető közösségek Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván - Libelli Transsilvanici 8. (Kecskemét, 2010)
Vízvezető közösségek az ezredfordulón
bályzatot vetettek papírra a „Nyíraljai”, a „Bor patakai 1.”, a „Bor patakai 2.”, a „Hiászói”, a „Palágori” és a „György Kovács kerti” közösség vezetői. Néhány esetben tetten érhető, hogy a szervezők más közösség alapító dokumentumát másolták le. Ilyen átplántált dokumentumot fogadott el a Laczok közössége (2002), az „Alsó- Áji közösség” (2005) és a „Halaskúti (Egresaszói 1.)” közösség (2005). A dátumokból ítélve a fogalmazási nehézségekkel küszködő, stílusbeli zökkenőkben bővelkedő szöveg a Laczok közössége felől terjedt. Bizonyos elemeit felhasználta a „Tekeregi 2.” közösség is. Az „Aranyeső” nevet is viselő György Kovács kerti csoport valamilyen különös ok miatt csak 2006. november 6-án fogalmazta meg saját szabályait, pedig már több mint két éve, 2004. május 25-e óta működött a vízhálózata. így a dokumentumban visszatekinthettek az előző évekre, és megfogalmazhatták, hogy családonként 6.750.000 (régi) lejbe került a vízvezeték, amihez jött még a túlfolyó családonkénti 515.000 lejes költsége. A fentiekben, amikor fogalmazási nehézségeket, nyelvi, stilisztikai hiányosságokat említettem, egyáltalán nem az volt a célom, hogy a vízvezető közösségek nagyon is tiszteletreméltó, a hajdani tizesjegyzőkönyvek, esztenatársasági határozatok nyomdokain haladó Írásbeliségét kritizáljam, minősítsem, csupán a társadalmi önszerveződés tényét próbáltam érzékeltetni. Arra akartam utalni, hogy a spontán alakulású vízvezető közösségek dokumentumai nem a hivatali stílust tükröző, kifinomult ügyvédi fogalmazványok, hanem a hivatali stílus által némiképp megérintett, de a helyi XVIII-XX. századi „népi” írásbeliség hagyományaitól áthatott13 XXI. századi „népi” alkotások. A vízvezető közösségek szerződéseinek, megállapodásainak, szabályzatainak legfontosabb, vissza-visszatérő elemei, határozatai, rendelkezései a következőképpen summázhatok:- Valamennyi közösség kijelentette, hogy nem kíván új, később csatlakozó tagokat fölvenni. Néhány csoport kilátásba helyezte, hogy háromévi működés után, amikor már megbizonyosodtak arról, hogy a forrás vize több fogyasztót is el tud látni, esetleg fölvesznek új tagot, ámbár akkor is előnyt élveznek az új házat építő „régi” famíliák. A „Tekeregi 2.” csoport 2004 májusában azt is kikötötte, hogy az esetleges új tagok csatlakozási díja a létrehozó családok díjának duplája, vagyis körülbelül 350 euró lesz. Ezekkel a kikötésekkel és természetesen a víznyerőhely teljesítményével függhet össze, hogy alig fordult elő rácsatlakozás, vagyis új tag felvétele. Akik az alapító csoport közelében laktak, de az alapításkor nem léptek be, később inkább külön vízvezető közösséget szervezetek maguknak egy másik forrás vizének hasznosításával, ha megkívánták a vezetékes víz áldását. Ezzel magyarázható, hogy Háromtizes és Jenőfalva tizes területén, ahol a legelső vízvezető közösségek megalakultak, 2009 táján már keveredtek az egyes közösségek „felségterületei”. Természetesen köztük ott voltak a kívül maradók, a vezetékes víz nélküliek portái is. Ezzel a kérdéskörrel függ össze az a tilalom, hogy „a vizet kiadni tilos szomszédnak, rokonnak’’. A „Nyíraljai csoport” azzal is fenyegetőzött, hogy a vízátadás a közösségből való kizárást vonja maga után. 13 BÁRTH János 2008. 19
