Bárth János: Vízvezető közösségek Csíkszentgyörgyön és Csíkbánkfalván - Libelli Transsilvanici 8. (Kecskemét, 2010)
Víznyerés, vízfelhasználás a XX. század vége előtt
Beze töve. Bánkfalvi forrás a „mezőn”, a „hegy alatt”. „Édesvíz” folyik belőle. Télen, nagy hidegben, amikor megfogyatkozott a víz a tizeskutakban, az altizesiek a Beze tövéről hordtak vizet állataik számára. A csíkszentgyörgyiek és a csíkbánkfalviak, amikor havasi határrészeiken jártak, havasi borvízkútjaik és édesvíz forrásaik vizét itták. Állataikkal is azt itatták. A legfontosabb havasi források nevét tartalmazzák a fentebb közölt listák. Csíkszentgyörgy és Csíkbánkfalva területén akadtak olyan források is, amelyeknek vizét a nép gyógyító erejűnek tartotta. Szemvíz. A falun kívül, a hegyekben, kaszálók között, a Fiság legfelső szakasza mellett felszínre tör egy olyan kénes forrás, amelynek vizével a szemfájósak mosogatják a szemüket, hogy meggyógyuljanak. A jellegzetes szagú, „olajos” színű víz a Fiságba folyik. Büdös gödör. Mofetta jellegű kénes forrás fedett gödre a „Gatal homlokában”. Izületi fájdalmakkal, reumával küzdők szoktak álldogálni benne. Már több ember belehalt az erős kéngáz felcsapódása következményeként. Adorján-fürdői mofetta gödör. Az 1947-óta Adorján-fürdő néven emlegetett helyen Adorján Albert fürdőalapítása előtt is létezett egy mofetta gödör kéngázas forrással. Reumás betegek keresték föl a gödröt gyógyulást remélve.x A borvízforrások és az édesvízi források a természet adományai ugyan, de ahhoz, hogy több ember rendszeresen használhassa vizüket, emberi beavatkozással alkalmassá kell tenni felbuzogó, kifolyó helyeiket a víznyerésre. A forrás „szája” tájékán szükség van csőszerű kifolyóra, csörgőra, köpiire, küpüre, hogy a víz a szállítóedénybe csoroghasson, illetve kis vízgyűjtő medencére, hogy a íolgyülemlő vízből merni lehessen. A csíkszentgyörgyi tizesjegyzőkönyvekben viszonylag gyakran szó esett a víznyerő források kifolyóinak javításáról, megújításáról. 1838-ban Martonos tizes teljes gyűlése fontos határozatot hozott az „élőborvíz” védelmében. Háromtizes gyűlései 1870 és 1927 között több alkalommal foglalkoztak „a Vargyas Péter kerte végin lévő bor víz” gondozásával, „küpübe vételével”. 1881-ben Háromtizes gyűlése hat szál faragni való fát adományozott Tekse Istvánnak a „a Monyasd tövin lévő bor víz Küpü meg csinál ás óért”. 1893-ban a „Monyasd tövin” lévő borvízforrás megrongált küpüje helyett Háromtizes új, „kőköpüt állíttatott” szentkirályi kőművesekkel. 1877 elején Körösmény tizes megbízásából Nyíró Antal különleges küpüt faragott a „felső borvíz” forrásához. Az új víznyerő szerkezetet akkurátusán megszemlélték a tizes vezető emberei. Elégedettségüket a tizes jegyzőkönyvében is rögzítették.8 9 A rendszeresen és tömegesen használt borvízforrások gondozást, rendtartást igényeltek. Jót tett a forrásnak, ha körbekerítették, és ezáltal távol tartották tőle a legelésző állatokat. Ügyelni kellett arra, hogy a forrás tájéka megfeleljen az egészségvédelem elemi szempontjainak. A használhatóságot növelte, könnyítette, ha a faluból jól járható ösvény vezetett a forráshoz. A falu közelében lévő, sokak által használt borvízforrások és édesvízi források gondozásáról, karbantartásáról, védelméről, megközelíthetőségéről általában a tízesek gondoskodtak. A kertelést, az útja8 BÁRTH János 2007. 262. 9 Az említett esetek idézésével és jelzeteivel: BÁRTH János 2007. 290-292. 9
