Gyöngyössy Orsolya: Ozsdolai népszokások - Libelli Transsilvanici 7. (Kecskemét, 2010)
IV. Temetkezési szokások
sok halottnéző közt akadhat olyan is, aki azt figyeli, hogy „ nézd milyen mocskos az ablak, az udvar]” A gyászeset hírére odagyülő rokonok megölelik, megcsókolják egymást, részvételnek. A halál körülményeinek tudakolása közben vigasztalják a közelieket: „jókor vette el szegényt a Jóisten, olyan soká szenvedett”, majd bemennek a nagyházba halottat nézni.144 145 A ravatalon fekvő távozónak megsimítják a kezét, keresztet vetnek, így búcsúzkodnak tőle: nyugodjál csendesen, majd találkozunk!, majd egy székre leülve csöndben sírdogálnak, imádkoznak mellette. A részvételés nem tart sokáig, mindenkinek menni kell a dolgára. Megbeszélik, mikor lesz a temetés, kik ássák a sírt, kell-e valamit segíteni. A szomszédok rendszerint elvállalják a főzést, a keresztgyermekek a sírásást. A ravatalozó felépülése óta, akinek halottja van, nyomban szalad a plébániára elkérni a kulcsot, a koporsót pedig hajnalban vagy az éj beálltával, szekéren szállítják a hidegházba. Egész éjjel égetik a halottnak a lámpát, de a család nem virraszt mellette. A temetés előtti napokban a nyolc órai, déli és délután négy órai harangozáskor mennek csak a ravatalozóba, hogy gyertyát gyújtsanak és imádkozzanak távozó szerettük lelki üdvéért. Ozsdolán az 1980-as évekig Kopasz István foglalkozott koporsókészítéssel: a módosabbaknak cserefából, szegényeknek fenyőből készült a végső háza.145 Akadt olyan szegényebb rendű ember is, aki még életében napszámban dolgozta le a koporsó árát. A többség azonban pénzben és terményben fizetett. Napjainkban a kéz- divásárhelyi vállalkozók 40 km-es távolságon belül ingyen viszik házhoz a kiválasztott koporsót, kinyomtatják a gyászjelentőket, szegődtetik a koszorút és a kalácsokat, külön rendelésre a sírásást is elintézik. A régi típusú, ácsolt koporsókba alulra egy réteg forgács, rá pedig hófehér, stikkolt (csipkés) szélű gyári lepedő és forgáccsal töltött párna kerül. A halottat betakaró vékony szemfedőt szintén üzletben vásárolják, a temetés napján az arcnál kereszt alakban meghasítják, hogy tudjon szuszogni.146 A gyászolók visszaidézik az elhunyt utolsó meghagyásait, előkeresik, és a halott keze ügyébe helyezik kedves holmiját (bot, pipa, ékszerek, fényképek, rózsafüzér és imakönyv).147 Rendszerint a szemüveg, a műfog, a lábkötő és állfelkötő kendő is a koporsóba kerül. A sírra kerülő, egyszerű fakereszteket egy ügyesebb kezű faragó is el tudta készíteni, nem kellett külön specialistához fordulni. A haláleset híre még a gyászjelentők elkészülte előtt körbejárja a falut. Ha meghallják a gyászharangot, megrendültén keresztet vetnek. Eszükbe jutnak gyengélkedő ismerőseik. Valamilyen ürüggyel átlépnek a szomszédba, vagy kiállnak az utcára kérdezgetni az ismerősöket: hallottad-é, kiért harangoztak? Van, aki egyenesen a plébániára megy, hogy megtudakolja. A közeli hozzátartozókhoz egy kisgye144 A halottnéző eredeti jogi funkciója, hogy a temetés előtt a rokonságnak meg kell győződnie a halál tényéről. TÁRKÁNY SZŰCS Ernő 1981. 182-183.; KUNT Ernő 2003. 136. 146-149. 145 BÁRTH János 2006. 186. 146 A szokást máshol azzal is magyarázzák, hogy az elhunyt „lásson a másvilágon”, „színről színre lássa meg az Urat”, „könnyebben fel tudjon kelni a végítéletkor”, „ne fulladjon meg” stb. 147 Pogány elképzelés szerint a földihez hasonló túlvilági szükségletek kielégítésére a halottat el kell látni a megfelelő tárgyakkal, eszközökkel, olykor étellel és itallal. A szokás a honfoglalás idejéig nyúlik vissza, keleti népcsoportoknál (osztjákok, vogulok) is megtalálható. 60
