Gyöngyössy Orsolya: Ozsdolai népszokások - Libelli Transsilvanici 7. (Kecskemét, 2010)

I. Születés

nak nyílt megvetése, mely a leányt olykor az öngyilkosságig kergette.5 A nélkülözés és a megszégyenüléstől való félelem vitt rá több leányt és asszonyt, hogy titokban felkeressék a kaparást, miskurálást is vállaló kontárbábát.

Az ozsdolaiak viszolygással, félelemmel vegyes csodálkozással emlékeznek ezekre a régi tudós asszonyokra, akik szükség szerint hol az élet, hol a halál kezére játszottak. Az angyalcsináló bábák minden időben a falu nyílt titkai voltak, hiszen egy szentségtelen, ugyanakkor szükséges feladatot láttak el a közösségben. Prototípusa az a házaló öregasszony, aki némi pénzt remélve felkereste a terhes anyát, hogy megtudakolja, van-é szükség elrendezésre? Az ilyen fehémépet, aki sok gyermeket eresztett víznek, tengerészkapitánynak gúnyolt a népnyelv. A népi gyógyászatban, a születés és a halál dolgaiban egyaránt járatos parasztbábák munkálkodásának a képzett szülésznők elszánt ellenpropagandája vetett véget.

Arra is vannak adatok, hogy egy ismerős asszony vagy sógornő végezte el a rendkívül veszélyes „műtétet”. A házi abortusz primitívségénél csak a művelettel járó fájdalom lehetett nagyobb. A leggyakoribb a papsajt vagy tormagyökér különböző formájú felhasználása volt. Az alkohollal átitatott gyökeret a méhbe szúrták és a combhoz kötözték, esetleg a megfőzött gyökér levét öntötték fel a méhszájon át, de bármilyen hosszú, keskeny tárgyat (pl. kötőtűt) alkalmasnak tartottak a méh megbolygatására.6 A mélyen vallásos ozsdolaiak szemében semmilyen szükséghelyzet nem mentesíti az anyát a magzatelhajtás morális terhétől, nem menti fel tettének következményeitől. Úgy tartják, hogy az ilyen édesanyának a halálos ágyán végig kell hallgatnia elcsinált gyermekei keserves nyivákolását.7

A terhesség és a gyermekvállalás szomorú, marginális jelenségeitől eltávolodva azt látjuk, hogy egy törvényes házasság kötelékében a terhesség valóban áldott állapot, mert Isten akarata dolgozik benne. Az anyák rendszerint örömmel és belenyugvással fogadják a gyermek érkezését: majd megsegít a Jóisten. Az ozsdolai katolikus asszony az első perctől kezdve a Szüzanya oltalmába helyezi a magzatot: Máriás medált vesz a nyakába, hogy őrözze meg a rossztól, esténként áldásért és egészségért imádkozik. A család munkájából a kilenc hónap alatt becsülettel kiveszi a részét, de tartózkodik az emeléstől és a túlzott megerőltetéstől. A táplálkozásra nemigen ügyel, ugyanakkor a megkívánást a környezete is komolyan veszi: terhes nőt, ha látsz, ha bémenyen a kapudon, bármid van, kínáld meg. Úgy tartják, hogy az ételt közvetlenül a magzat kívánja, amit ha nem kaphat meg elüszgösödik, legalábbis nyom marad a testén. Egy asszony elmondása szerint a fia nyelvén minden újholdkor kiújuló bordás, érzékeny seb egy megkívánás emlékét őrzi: be van vagdalva a nyelve, mint az a hús volt, aminek az illatát megéreztem. Az ozsdolai idősebbek napjainkban is a megkívánást tartják a spontán vetélés fő okának.

5 A leányanyák nehéz helyzetéről a magyar néprajz gazdag szakirodalmi adatokkal rendelkezik. DEÁKY Zita - KRÁSZ Lilla 2005. 109-111.; JUNG Károly 1978. 74-76.; KISS Lajos 1955. 373-375.; TÁR- KÁNY SZŰCS Emő 2003. 140-142.

6 A menyecske nehéz tárgyak emelésével, a has megnyomásával is megkísérelhetett szabadulni nem kívánt terhétől.

7 A gyermekét elhajtó anya túlvilági büntetésének legelterjedtebb hiedelme a magzatok megevése, kígyók szoptatása, tüzes kádba vagy bokorban ülés. DEAKY Zita - KRASZ Lilla 2005. 119-122.; GÉMES Balázs 1973-1974., JUNG Károly 1978. 29. 130.; TÁRKÁNY SZŰCS Emő 2003. 124.

9