Bereznai Zsuzsanna: Népi táplálkozási szokások Ozsdolán - Libelli Transsilvanici 6. (Kecskemét, 2010)
A sokszínű erdélyi és az ozsdolai népi konyha (összegzés)
ként, és a piláfot, a hússal és zöldségekkel vegyített rizses ételeket is szívesen dúsítják vele. A rizses ételeink - a szárnyasokból vagy sertésből készült rizses húsok — a Balkán népeinek közismert ételének, a piláfnak a rokonai.117 A rizses hússal töltött zöldségfélék (töltött paprika, tök, padlizsán), a szőlőlevélbe vagy a friss és savanyított káposztába töltött rizses darált húsok ugyancsak a török hagyományok követése. A török saslik, az erősen fűszerezett, pácolt, majd nyársra húzott ürü- vagy birkahús magyarított változata a rablóhús. A magyar konyha jellegzetességei, a rakottas ételek - rakott krumpli, rakott káposzta, hússal rakott tészták - eredetét is török ételkészítési technológiában fedezhetjük fel.118 A törökök jellegzetes levesei közé tartoznak a citromlével vagy ecettel savanyított csorbák és a tarhana, azaz a tarhonyaleves, mely száraz aprótésztából készül. A pacalból készült savanyú csorba ugyancsak a török hatást mutat a román és az erdélyi magyar konyhában. A török édességek közül a törökméz és más keleti jellegű csemegék a vásárokban a mai napig megtalálhatók. A baklava nevű sütemény rétegesen lerakott, vékony tésztalapokból áll, különféle őrölt magvakkal megtöltve, mézzel meglocsolva — a magyarok rétesének ugyanaz az alaptésztája, de feltekercselve sütik ki. Az erdélyi magyar konyhát ért közvetlen helyi hatások között a román, az erdélyi szász, az örmény és a zsidó konyha hagyott nyomot évszázadokon keresztül. A román konyha közvetlen hatását is sokoldalúan megtapasztalhatjuk: a számos változatban elkészíthető puliszkák, a savanyú, húsgombócos vagy húskockákkal gazdagított csorbák, a tokány, a darált húsokból összeállt húsrudak, a mics, és még számos új keletű ételt lehetne felsorolni. A magyar és a román hagyományos étkezési kultúra közötti különbséget Szőcs István így fogalmazza meg: „A magyar és a román konyha egésze közötti különbség Erdélyen belül is fennáll. E különbséget talán könnyebb a szegényemberek konyhája között kimutatni, mint főúri, fejedelmi vagy akárcsak a vendéglői koszt között. A magyar konyhán a levesek, mártások legfontosabb dúsítója a rántás: azaz zsírban pirított hagyma és liszt (sokszor csak liszt) feleresztése és hozzáadása a leveshez, vagy az eresztéknek, habaréknak - lisztből, tejföllel, tojással - pirítás nélkül készült változatai. A román konyha a rántást nem kedveli: levesei csorba típusúak, párolt zöldség az alapjuk, ez azt jelenti, hogy a zöldséget és a húst bő vízben előzetes pirítás, pörkölés nélkül teszik oda főzni. A magyar konyha központi kalóriaforrása a disznózsír, a románé az étolaj, főleg napraforgóból és tökmagból, régebben csak bojtos ételekhez használtak étolajat. A magyarok elsősorban ecettel savanyítanak, a románok csorbáikhoz főleg ciberét, azaz borsot használnak. Amíg úgy tűnik, hogy a magyar konyha a főzésen kívül mindég akar valamit sütni, rántani, a román inkább a félig nyers, salátaszerü adalékokkal egészítik ki az ételt.”119 A magyarországi konyhához viszonyítva a sajátos erdélyi magyar konyha lényegét abban látja, hogy a 117 UNGER Károly- KURUNCZI Margit 1999. 119. 118 UNGER Károly - KURUNCZI Margit 1999. 121. "9KÖVI Pál 1980. 15. 87
