Bereznai Zsuzsanna: Népi táplálkozási szokások Ozsdolán - Libelli Transsilvanici 6. (Kecskemét, 2010)
A kenyér
kevesebbel is. A kenyér bevetése előtt kisült a lángos. A kis cipók és a gyermekek számára a teknőben hagyott maradék tésztából megformázott madárkák pedig a kemence szájába kerültek - mivel ezek jóval a kenyerek előtt megsültek. Tóth Mária háromtagú családjában az 1960-as években az volt a szokás, hogy kéthetente sütött 5-6 darab 3 kilogrammos kenyeret. A kenyérsütés napja a szombat volt, mivel a férje vidékre járt munkába — így vasárnaponként másfél kg friss kenyeret tudott csomagolni számára. A XX. század közepéig a családban a leányok 14-15 éves korukban megtanulták a kenyérsütést — ők többnyire a későbbi időkben is, s gyakorta a mai napig megtartották a házikenyér sütésének szokását. A későbbi évtizedekben azonban egyre többen a pékségből, a boltból vásárolják meg a mindennapi kenyeret. Boros Mária az 1950-es években, már asszonykorában tanulta meg a kenyérsütést: Édesanya el volt menve, s csináltuk benn a csempét. Akkor nem lehetett kenyeret kapni. Kellett süssek. Nem süttem sohasem. Édesapa kellett menjen a kollektívbe, tél volt, raktam a kovászt, este megcsináltam, reggel megdagasztottam. S azt mondta édesapa nekem, hogy jól égesd meg a kemencét, s amikor ég a kemence, látod, hogy le van égve, vedd el a karót... S a kemence fenekit piszkáljam meg. Ha jól szikrázik, meg van égve, meg van hevülve a kemence. S úgy csináltam. Az első sütésem, mondjuk, jó volt, csak egy kicsit megégtek a kenyerek. Megreszeltem őköt a reszelővei, a késsel levertem. Édesapám kacag. Mondom: — Mit kacag, édesapa? Azt mondta, hogy:- Nem sikerültek, fiam, a kenyereid, az urad ne tudja meg! Kicsidenként odaadjuk a disznóknak... A kenyérsütés eszközei: a pityókatörő, a fateknő, a lapittó, azaz a nyújtódeszka, a bevetőlapát, a szénvonó, egy rúd, mellyel meghabargatták a szenet, seprű lapiból, melyre rongyot kötöttek, s a hamvat seperték ki a kemencéből. A kenyérsütéshez szükséges élesztő anyagot az előző sütés alkalmával tették félre. Az eltett tészta neve kovász, melyet borkánban vagy facsuporban tartották a felhasználásig: Minden sütésből hagytunk nyers tésztát, amit a tekenőből kikapartunk, azt jó keményre meggyúrtuk, amennyire csak tudtuk, s egy kis cipót alkottunk belőle. Volt egy kis facsupor, abba ’ liszt volt, s abba beletettük, lisztet hintettünk a tetejire — s akkor nap hagytuk benn a meleg lakásban, hogy keljen ki a melegben, s azután kitettük a kamrába. Nem fagyra, nem szabadott megfagyjon. Mikor következett a sütés, behoztuk, elmorzsáltuk vízben, s úgy hagytuk addig, amíg a krumplit letörtük. A gazdasszony elsőször a pityókát főzte meg és kinyomta pityókatörőn, azaz a krumplinyomón, és betették a teknő sarkába, s meg kellett várni, hogy kihűljön. A megőrölt egységes lisztet a munka megkezdése előtt néhány órával bekészítették a szobába, hogy kicsit melegebbecske legyen. Először ki kellett szitálni egy nagy tekenőbe, mely nyolc kenyér bedagasztására volt alkalmas. Az összes liszt a teknőbe került, de a kovászoláshoz csak egy kis részét használták fel. Annyi lisztet kovászoltak be, amennyit a kovász magától felvett. 25
