Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Első rész
rendjével. Átvettük a Minőségitől a három gyár aktiváit, passzíváit. Felleltároztuk készleteiket és kintlevőségeiket. Meg kellett szervezni a kecskeméti központ személyi állományát. A könyvelésre, pénzügyre az akkor érettségizett kislányokat vettük fel. Például Oláh Klárikát, Kecskeméti Margitot. Ezek betanítása az én feladatom volt egyéb szervezési munkák mellett. Első dolgom az volt, hogy az átszervezéssel felmerült költségek megtérítésére kétmillió forintot kérjünk a Könnyűipari Minisztériumtól. A kérvényt természetesen én szerkesztettem meg és én találtam ki, hogy kérni kell költségtérítést. Szarvas Lajossal együtt vittük a kérvényt a Minisztérium főosztályvezetőjéhez. „Palikám, Te add át”. Ezzel Lajos elismerte, hogy a szervezési munkákkal és a betanítással egy fejjel felette állok. Az Alföldi Cipőgyár szervezete a következőképpen nézett ki: igazgató: Hegedűs Menyhért régi cipőgyári dolgozó; főmérnök: Stanga István; főkönyvelő: Szarvas Lajos; számviteli és pénzügyi osztályvezető: Szabó Pál; statisztikai osztályvezető: Vándor András; statisztikai csoportvezető: Hájjas Magdi; termelési osztályvezető: Hercsik Sándor; pénzügyi csoportvezető: Gazdag Ferencné; Tatai Cipőgyár főkönyvelője: Rábel József; Kiskunfélegyházi Cipőgyár főkönyvelője: Görögné Margitka; számviteli csoportvezető: Szőts Rudolfné, Icuka; számviteli beosztottak: Kalán Katalin, aki az MNB-ből jött át, Oláh Marika, Kecskeméti Margit, Szabóné Rozika és még 2-3 személy. Polgár János belső ellenőr, Hegedűs József párttitkár - mindketten az Alföldi Cipőgyár régi dolgozói Hegedűs Menyhérttel együtt. Szép kis „együttest” alakítottunk ki. Meg is állta a helyét mindenki a maga posztján. Amilyen nagyra nőtt a központ személyi állománya, éppen olyan nagyok voltak a feladatok, amiket meg kellett oldani. (2001. március 8. péntek) Ment a termelés folyamatosan. Én gyakran mentem a tatai és a kiskunfélegyházi gyárakba. A kiskunfélegyházi ismerős volt számomra, hiszen a Vegyesipari Vállalat kebelén belül oroszlánrészt vállaltam a nagy csarnok és a szép irodaépület beruházásaiban. A tatai ismeretlen volt előttem. Azokat meg kellett ismerni. Ott a beosztott kolleganők rokonszenvesek voltak, de a főkönyvelő nem mondható annak. Az értékkönyvelés és az árukönyvelés nem volt probléma előttem, mert a Vegyesipamál már megszereztem a gyakorlatot, amit én alakítottam ki, ahol több üzemegységet kellett külön-külön elszámoltatni. Itt is külön számlákon könyveltük mind a három gyáregység ráfordításait, költségeit, és az árbevételt. Mindhárom gyáregységnél kimutattuk az elért nyereséget. Ennél elöl járt a kiskunfélegyházi gyár. El kell mondanom azt is, hogy a „verkli” nagyon szépen működött. Szépek voltak az eredmények. A termelvény kétharmad része exportra ment. A Szovjetunióba is nagy mennyiséget exportáltunk. Ez lett az Alföldinek a veszte, 83