Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Első rész
Már sok mindenről beszéltem, de a poloskainvázióról még nem esett szó. Ez elképzelhetetlen volt! Poloskák milliói! Vasárnaponként az ügyesebbek szereztek lángszórót és azzal pörkölték a poloskákat. Úgy sistergett, mint mikor otthon nővérem sütötte a kirántott húst. De egy hét után ugyanannyian voltak a bestiák. Nyáron kihurcolkodtunk az udvarra, a földre, úgy menekültünk a poloskáktól. Mondom, aki ezt nem élte át, az nem tudja elképzelni. Nem akarom bő lére engedni a témát. Ezt át kellett élni és köteteket lehetne róla írni.30 A következő tavasszal kihelyeztek bennünket Beketovkára. Ez már jobb tábor volt, Sztálingrád külvárosa. Itt főleg asztalos üzemben, bútorgyárban dolgoztunk. Még azt sem mondtam, hogy a hadifogoly mindent megszerzett, amire csak szüksége volt. Tapétát, kátránypapírt, szép deszkákat, stb. stb. De nemcsak mi, hanem az oroszok is szajréztak. Tonnaszámra lopták az építőanyagot. A 21 finn faházból csak 16 épült fel, mert a többit ellopták az oroszok. Vitték olvasat- lanul autószámra. Például tapéta egy finn házba sem jutott, mert az szőrin-szálán eltűnt, és senki sem kereste. Emlékszem, reggel, amikor sorba álltunk a kenyérért, már messziről számolgattuk, hogy nekem jut-e a kenyér vége, mert az a sült részével talán egy kicsit nagyobb volt. Legalábbis azt képzeltük. A csalánlevest én kiskanállal ettem, csak azért, hogy tovább tartson. Emlékezetem szerint csak egyszer laktam jól, amikor ügyeletes tiszt voltam a konyhán és a főszakács adott egy csajka köleskását. Csak úgy dagadt bennem. Én szerencsére, - bár éhes voltam mindig, - de nem éreztem azt a kínzó éhséget, mint például Kőrös Józsi és Matók Béla. Nekem ugyanis kevés volt a gyomorsavam, ami különben előidézte az éhséget. A napi kenyéradag 60 deka volt. 3x20 dekagramm. Aki jól dolgozott, 100 százalékon felüli eredményt ért el, az kapott plusz 20 dekát. Én mindvégig Horváth Pistával feküdtem együtt. Emlékszem arra, hogy a sarokban egyszer leesett a vízvezeték csőről egy patkány és majdnem a fejemre esett. Utána gyorsan eliszkolt. A kis Matók Sanyi csapdát állított a patkányoknak a szobánkban, ahol a tiszti brigád volt elkülönítve a legénységtől, egy deszkafallal. Bádoglavórt állított fel és alá tett valami étket és reggel várta a fejleményeket. Megfogta a patkányt, meghúzta a zsineget, ami a lavórra volt erősítve. Új feladat. Most hogy fogják meg a patkányt? Az első nem sikerült, de a másodiknál már ügyesebbek voltak Kőrös Józsival. Egyenest a zsákba futott a bestia! Tehát a főellenségeink a patkány és a poloska. Bár Beketovkán nem volt, de a malomlágerben annál több volt a poloskából. Hajói emlékszem ott talán már patkány sem volt, legfeljebb elvétve. Matók Bécit véletlenül Sanyinak írtam. A bátyja volt Sándor, aki másik lágerben volt. 30 A hadifogságba esett katonák élményeit, szenvedéseit több, a közelmúltban megjelent kötet is bemutatja, lásd többek között: Dömsödy Aurél 2008, Zathureczky Gyula 2005. 61
