Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Első rész
Kellemes tavaszias idő, napsugár vigasztalt bennünket. A közeli fenyőerdő tisztásán táboroztunk le és itt az avaron feküdtünk körülbelül egy hétig. Itt zabráltak le bennünket először. Egy hét múlva az ország belsejébe irányítottak bennünket. Egy uradalmi magtárban vertek tanyát a tisztek és egyéb mellékhelyiségekben a legénység. Itt zabráltak bennünket másodszor. Mindent elvettek, aminek hasznát tudták venni. Elvették a karikagyűrűmet is. Csak a fényképeimet hagyták meg, mert látták, hogy azokon kislányom és kisfiam van. Az oroszok szerették és tisztelték a kisgyerekeket. Végül Celldömölkön vagonokba raktak bennünket. Hetvenöt, nyolcvan főt zsúfoltak be egy vagonba. A vagon túloldalán kis vályút állítottak be, ez volt a WC. Akik a WC alatt feküdtek, azokat éjjelente lepisálták. Nekem gátlásom volt. Nappal fogolytársaim szemeláttára nem tudtam pisilni. Csak éjjel, akkor is keserves kínok között. Vigyáznom kellett, hogy a vályú alatt fekvőket ne pisiljem nyakon. A székletet is ebbe a vályúba kellett elvégezni. Borzasztó volt. Azt hazudták, hogy Gödöllőre visznek bennünket és ott kapjuk a dokumentet. De amikor azt láttam, hogy egy nagy fekete zongorát tesznek az első vagonba, mindjárt gondoltam, hogy ezt nem Gödöllőre viszik. Fülöpszálláson, Kunszentmiklóson, Baján keresztül vittek. Én minden állomáson kis cédulákat dobtam ki a vagonból, ráírva, hogy élünk és visznek bennünket valószínűleg a Szovjetunióba. Naponta egy-egy vödör moslékot kaptunk és némi kenyeret. Temesváron keresztül mentünk, és a kilencedik napon május 9-én értünk a romániai gyüjtőtáborba, Foksániba. Nem mondtam, hogy május elsején indultunk el. Mint a beteg legyek, úgy szállingóztunk ki a vagonokból. Jött a hír, hogy vége a háborúnak. Na mondom, akkor visznek is vissza bennünket haza. Kb. egy hónapig voltunk itt, külön a tisztek, külön a legénység. A legénység földbe vájt bunkerokba. Kitört köztük a tífuszjárvány. Dr. Dunszt Ferenc orvos főhadnagy gyógyítgatta a betegeket, de nem volt gyógyszer. A végén Feri is elkapta a tífúszt és bele is halt. Foksániban tömegsírba temették el. Dunszt Feri a gimnáziumban egy osztállyal járt felettem. A Dunszt cukrásznak volt a fia. Sokan voltunk kecskemétiek a lágerben. Csatolom az általam készített eredeti listát. Kecskemétiek Foksaniban 1945. Légrádi Elek Szalay Marzso Tihamér Kerekes Emil Kiss Gellért Füvessy Imre Füvessy Károly Csősz Lajos Dr. Tassy László Dr. Sási József Dr. Nagykéri Miklós Dr. Tassi László Bibó Zoltán Dr. Szabó Zoltán Dr. Hautzinger Pál Fejér István Bagi Béla dr. Horváth Zoltán Hanga Márton Forberger Ernő Takács Pál 57
