Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)

Szabó Pál: Életutam. Első rész

ünnepeljük meg a Pál napot. Mindketten szabadságon leszünk. Sajnos ez nem sikerült. Bár én január 9-én Sztarij-Oszkolból szabadságra indultam, de Pista öcsém a január 12-i orosz áttörés és visszavonulás miatt nem jöhetett szabadságra. A hadsereg maradványainak rendezése után gyalogmenetben visszafelé is ezer kilométert kellett 40 fokos hidegben átvészelniök. Öcsém bőven kivette részét az első vonalbeli harcokból. Szerencsére megúszta ép bőrrel.

(2001. február 12. hétfő)

Mielőtt tovább mennék, meg kell emlékezni az e napon történt szovjet frontáttörésről, a hősiesen harcoló magyar honvédekről. Meg kell emlékezni a hadifogságba kerültekről és a hősi halottakról. A mai napig sincs megállapítva, hogy a szovjetekkel való küzdelmes harcokban hány fő volt hadifoglyokban és halottakban a magyar hadsereg vesztesége. Az eddigi megállapítások szerint több mint százezerre tehető.

A németek a magyarokat hibáztatták, hogy átengedték az oroszokat, akik hatalmas túlerővel, számtalan harckocsival, repülőtámadással, ágyútűzzel támadták a magyar vonalat és egyes egységeket egyszerűen megsemmisítettek. Vitéz Nagybányai Horthy Miklós, Magyarország kormányzója visszautasította a németeknek az igazságtól távol álló állításait. A Kormányzó Úr, legfelsőbb levelében válaszolt Hitlernek a 2-ik (Doni) hadsereg visszavonulásával tett és kifogásolt magatartására. A Kormányzó Úr szó szerint ezeket írta többek közt Hitlernek:

„Tiszta magyar ezredek hagyták el a Dont utoljára az összes nemzetek között

1943. február 26-án. Két magyar ezred, a Kecskeméti Zrínyi Miklós 7. honvéd gyalogezred és az Egri Dobó István gyalogezred, akik hátvédként, utóvédként fedezték a német csapatokat.” Aláírás: Horthy.

De térjünk vissza pár mondat erejéig Szalomnoje községbe. Én felváltva a tüzérekkel minden héten mentem szánkón Sztarij-Oszkolba a főpostára, vittem a leveleket feladni haza és vártam az újabb küldeményeket. Hivatalosakat és magán leveleket egyaránt. A szánkóba hátaslovak voltak befogva és velük repültünk a hósivatagon keresztül. Oszkolban éjszakáztunk és másnap indultunk visz- sza a csaknem 25 kilométeres útra. Én élveztem ezeket az utakat. Két fegyveres katona volt a kíséretem. Persze én hajtottam a lovakat.

A hatalmas hósivatagokban fa nem volt sehol. Csak hó, hó és hó. Az utak szegélye fagallyakkal volt kitűzve. Ez vezetett bennünket, amíg ki nem értünk az úgynevezett „fő” útra.

Miklós nap alkalmával, a Kormányzó Úr neve napján levelet intéztem dr. Liszka Béla polgármester Úrhoz, aki a következő lapon mellékelt levélben válaszolt.

48