Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Második rész
A két utolsó évet Juciék nélkül. Szívesen emlékezem az ott töltött napsugaras napokra. Szüret Nagy Sándor bácsiéknál Nagy Sándor bácsinak, Erzsiké néninek a kis szőlőjük a Hegedűs közről nyíló, balra kanyarodó úton volt. A Hegedűs közhöz 100-150 métere. A szőlő, hajói emlékszem, 20-25 útból állt. De a szüretre úgy készültek, mintha legalább 100 holdas szőlőbirtokosok lettek volna. Készült a család apraja nagyja. És a rokonság. A legközelebbiek mi voltunk, de gyerekkorunkban mi csak játszadoztunk, mert bőven volt, aki szedje a szőlőt. Ott is volt puttonyos, hátán puttonnyal. A szőlő feldolgozása ugyanúgy történt, mint keresztapáméknál. Itt is zsákban taposták a szőlőt, majd jött a prés, mustcsobogás, mustkóstolás. Hordóba gyűjtés és hazaszállítás. Az én gyermekkoromban még élt Laci, aki a Schiffer cipőgyárban dolgozott. Élt Ilonka, aki a Körösi üvegesnél dolgozott. Háború után a Gazdasági Egyesület kis utcai szuterén helyiségében volt saját üzlete. A Körösi féle Klapka utcai nagyon szép házat és udvarát a nagy raktárát bombatalálat érte és teljesen megsemmisítette. A Körösi családot előzőleg már elvitték a gázkamrába. Nagyon rendes emberek, igazi jó kereskedők voltak. Térjünk vissza a szüretre. Szóval a megtermett szőlőlé már hordóban volt és hazaszállította a különféle eszközökkel egy egylovas fuvaros. Este a Galamb utcában vacsorával fejeződött be a szüret. Amint már említettem Erzsiké néni fentebb felsorolt gyermekei lassacskán egymásután elhunytak. Csak Mariska maradt életben 80 éves koráig. A Körösi kereskedővel kapcsolatban el kell mondani, mert fentebb üvegesről beszéltem, hogy a Cifrapalota földszintjén lévő nagyon szép üzletében az egyszerű étkészletektől, a legdrágább porcelánokig, herendiig nagy választékban sok-sok minden volt kapható. A Cifrapalota Klapka utcai sarkán volt a Kertész csemege nagykereskedés, vele szemben a Pataki csemegekereskedés. Bahcsiszeráji szökőkút Hónapok óta azon töröm a fejem, hogy mi volt annak az operának a címe, amit az 50-es évek elején láttam egyedül az Operaházban. Az opera hang nélkül, inkább táncokkal fűszerezve, balett betétekkel játszódott. Nagyon szép volt és szívesen emlékeztem rá. Minden mozzanatot arckifejezéssel, mimikával, odaillő mozdulatokkal kellett kifejezni. Nagyon megható volt a szökőkút előtti jelenet. Elővettem az Operák könyvét, hogy megkeressem a címét. Letettem az író123
