Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Második rész
zetbe, a Tamai várhoz, Ördögkapuhoz, Szádelői szoroshoz, a jászói kéttornyú templomhoz, ami akkor szegényház49 volt és a temetőbe, mely a kéttornyú templom közelében volt és ahová a szerzetesek és az apácák temetkeztek. Nagyon szép volt ez az utunk. És főleg az, hogy Ancsikával és Karcsival egy életre szóló barátságot kötöttünk. Ancsikáék minden év augusztusában eljönnek hozzánk, hozzám. Dinnyeérés idején. Sárikámmal többször voltunk fent Ancsikáéknál. Legutoljára 1990. május 3-án és 4-én, Rácz Zoli esküvőjén és lakodalmukban. Utána Ancsika jóvoltából május 5-12. Tátralomnic. Ugyanis Ancsika szerezte a szakszervezeti beutalót részünkre, helyesebben saját részükre, de férje betegségére (ami nem volt igaz) hivatkozva átjátszotta a „nagybátyjára”. Ez én voltam. Tátralomnic gyönyörű fekvésű üdülőjében, egy évszázad előtti öreg épületben kaptunk szobát, fürdőszobával. Két lakosztály volt az emeleten. Szép fénykép is van róla. Mellettünk volt az új, kívülről modemnek látszó üdülőépület. Ott volt egy dunaszerdahelyi magyar házaspár. Ők egyszer feljöttek hozzánk és szinte elájultak a látványon, hogy mennyivel szebb a mi lakosztályunk, mint az övéké. Náluk például a folyosó végén egy közös WC és fürdő volt, ahonnant egymást kellett kivárniuk. Felmentünk Sárikámmal a Csorba tóhoz. Sajnos éppen borús volt az idő, és a távoli hegycsúcsok így nem domborodtak ki úgy, mintha sütötte volna őket a nap. De így is szépek lettek a fényképek és emlékezetesek életem végéig. De visszatérek az első utunkra Ancsikáékhoz, Erzsikével és Zolival. Szóval nagyon jól éreztük magunkat és gyönyörködtünk a festői táj szépségeiben. Harmadnap elbúcsúztunk Ancsikáéktól és indultunk hazafelé. Pesten Mariska nővéreméknél szálltunk meg. Este az ablakon kinézve Erzsiké és Zoli élvezték az utcán férfiakat leszólító „pillangókat”. A VIII. kerület erről híres mind a mai napig. Erdélyben ez ismeretlen. Másnap elmentünk a Hősök terére, itt is készítettem fényképfelvételeket. Majd felmentünk a Várba és a Mátyástemplomhoz. A Duna partra épített kilátóról gyönyörködtünk Budapest és az Országház látványában. Két nap múlva hazajöttünk. Még 1-2 napot nálunk töltöttek Erzsikéék és azután érzékeny búcsút vettünk egymástól és elindultak hazafelé, Brassón keresztül Szecselére. Természetesen ezt az emlékezetes felvidéki utat bővebben is meg lehetett volna írni, de az utókor számára úgy gondolom ennyi is elég. Még annyit el kell mondanom, hogy az elmúlt évben nem voltak nálam Ancsikáék, mert Ancsikának megismétlődött a problémája. Másodszor operálták a mellében lévő daganatot. Az elmúlt hetekben járt sugarazásra. 25 sugarat kellett másnaponként felvennie. Remélem, azóta a teljes gyógyulás útján van, amit tiszta szívvel kívánok Neki. Hadd fejezzem be a felvidéki utunkat vidámabb mondókával. Pisti! Te mivel 49 A templomhoz kapcsolódó rendházban 1944-ig laktak a premontrei szerzetesek. 116
