Szabó Pál: Életutam - A Kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei. Új sorozat 1. (Kecskemét, 2009)
Szabó Pál: Életutam. Második rész
Egy-egy hetet töltöttünk mindkét esetben náluk. Onnant mentünk kirándulgatni, hol be Brassóba, hol fel a hegyekre, a Hétlétrához. Ez igen kimerítő turistaút volt. De nagyon szép volt a hegyszorosban fel-fel lépegetni szikláról sziklára. Lefelé nehezebb volt jönni. De festői szép volt az út oda is és vissza is. Felejthetetlen látvány volt. Lent a hegy lábánál a tisztáson várt bennünket Ilonka finom uzsonnával. Sonka, szalonna, sajt, finom kalács és bor, ez volt az uzsonna. Nem kell mondanom, hogy jó étvággyal fogyasztottuk drága Ilonkánk tízóraiját. Első alkalommal vonattal mentünk, Lemhényi Elcsiékkel. Ok Brassóba mentek unokatestvérükhöz. Elcsi brassói gyerek volt. Amikor megérkeztünk, Elcsi unokatestvéréhez mentünk uzsonnára és unokanővére férje vitt ki bennünket Tatrangba Zoltiékhoz. Második alkalommal Bóna Lajosékkal mentünk autóval. Azzal bejártuk fél Erdélyt. Ez az út is felejthetetlen számomra. Voltunk a szomszéd faluban Csuka Sándoréknál. Este vacsorán láttak bennünket. Ok is nagyon kedvesek voltak. Sándor már évekkel ezelőtt elhunyt, neje Vilmike még életben van, de nagyon nagy az agyérelmeszesedése. Sok baja van Leányának vele, aki ott lakik az idős Vilmiék nagyon szép, tágas házában. A kis Vilminek két érettségizett fia van, Tivadar és Pistike. Ok örökölték a Nagypapa gyapjúfeldolgozó üzemét. Marosvásárhelyen laknak Csuka Sándor Gyöngyike nevű leánya és családja. Ok igen sokan vannak. Gyöngyike Magyarosi Istvánné. Férje gyógyszerész, Gyöngyike zenetanár. Nagyobbik fiuk Bami református lelkész, kisebbik fiuk érettségizett, most vőlegény. Kinga kislányuk férjezett és egy hároméves kislányuk van. O férjével együtt drótfeldolgozó üzemet tartanak fenn. Németországból kapják az alapanyagot, a drótot, és azt megfonva szállítják vissza Németországba. Egész komoly üzem ez 25-30 dolgozóval. Náluk sajnos nem voltunk, bár átmentünk Marosvásárhelyen, de este, amikor későn odaértünk zuhogott az eső és kempingben szálltunk meg, amelyben csaknem bőrig áztunk éjjel. Reggel, amikor ázva-fázva felébredtünk kerestük a WC-t, de az kb. fél kilométerre volt... Aztán megnéztük Vásárhely főterét, szép palotáit, házait, parkjait és mentünk tovább hazafelé. Kolozsvár felé vettük az utat. Kolozsvár is egy patinás szép város. Sok fényképfelvételt csináltam utunkon mindenütt. A fényképek albumba vannak lerakva, a diapozitívek keretben vannak szintén lerakva. Van a Hétközségben, Bácsfaluban egy nagyon kedves baráti család, Kósza Erzsiké, Mezei Zoltánné. Erzsiké édesanyjával első látogatásunk alkalmával ismerkedtünk meg. Estefelé fényképet akartam csinálni a hegyről, és Sárikámmal elindultunk felfelé. Kőről kőre kellett lépegetni, ami Sárikámnak nagyon fárasztó volt. A község utolsó házánál jártunk, amikor Sárikám azt mondta, hogy ő nem jön tovább, mert nagyon fáradt. Ezt meghallotta egy nagyon kedves néni, aki mellettünk jött felfelé. Odajött hozzánk és azt mondta Sárikámnak: tessék 113
