Bárth János (szerk.): Ezer év a Duna-Tisza közén - A kecskeméti Katona József Múzeum Közleményei 10. (Kecskemét, 2001)
Előadások–Tanulmányok - Bárth János: Településtörténeti és népesedéstörténeti változások a Duna-Tisza közén a magyar újjászületés századában (XVIII. század)
A NÉPSŰRŰSÉG ALAKULÁSA A török uralom megszűnése után, XVIII. század elején fölöttébb nagy különbségek mutatkoztak a Kárpát-medence tájainak népsűrűségében. Ezek a különbségek ellenkező irányú vonulatot formáltak, mint a korábbiak. A XVI. század eleje előtt az ország középső részeit jellemezte a legnagyobb népsűrűség. A peremvidékek irányában ritkult a népesség. A török pusztítás hatására ez a kép megváltozott. A XVIII. század elején az országszélek, pl. a Budától északra eső vármegyék, a túlnépesedettség jeleit mutatták, míg az alföldi és a kelet-dunántúli vármegyék végtelenül alacsony népsűrűségi számmal rendelkeztek. A hódoltságon kívül eső terület kb. négy-ötszörte népesebb volt a hódoltsági tájaknál. Az ország határain belül hússzoros népsürüségi különbség is előfordult. Természetesen a hajdani hódoltsági területen sem volt arányos a népesség megoszlása. A Bánság, Békés megye és a Duna-Tisza köze egyes déli részei szinte néptelenek voltak. A kipusztult Délvidéken három-négy négyzetkilométerre sem jutott egy adófizető család. A XVIII. századra várt a feladat, hogy a népsürüségi aránytalanságokat kiegyenlítse. Ez nagyjából megtörtént. A hatalmas arányú belső népmozgás és a külső telepítések révén a XVIII. század végére az Alföld és a Kelt-Dunántúl népsűrűsége azonos szintre jutott a korábban túlnépesedett területekével. A XIX. század hozott e téren újabb változást azzal, hogy visszaállította a középkorban jellemző arányt.15 15 SZABÓ István 1939-42. 113-114. 62
